Sport

Meglepetések a női kézilabda-válogatott vb-keretében

Kim Rasmussen szövetségi kapitány 19 játékost hívott meg. Akadnak olyanok, akik eddig stabil kerettagok voltak, most meg nem.

Kiss Éva, a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC kapusa, valamint Szucsánszki Zita, a Ferencváros csapatkapitánya pillanatnyi kedélyállapota minden bizonnyal olyan, mint ez a novemberi péntek délelőtt: borongósan szomorú.

Ők ketten ugyanis mindenképpen nagy és talán nem várt vesztesei Kim Rasmussen szövetségi kapitány múlt héten még 28-as, de immár csak 19 fősre szűkített női kézilabda-válogatott keretének, annak, amellyel a dán edző nekivág a három hét múlva, Németországban megrendezésre kerülő világbajnokság végső felkészülésének.

Kapusposzton az egyértelműen legjobb formában lévő Bíró Blanka mellett az érdi Janurik Kinga kapott bizalmat, aki Kim Rasmussen szerint más stílusú, mint író, és a gyors indításoknál véleménye szerint a legjobb Magyarországon.

Míg Szucsánszki Zita nem kerettag, a sérült Tomori Zsuzsanna egyelőre ott van. A dán szakember reméli, hogy a rajtra megfelelő fizikai állapotba kerül.
Nyilván Tomori állapota meghatározza a további keretszűkítést.

A december 1-én kezdődő németországi világbajnokságot megelőzően a csapat november 23-tól a norvégiai Möbelringen Kupán vesz részt, ide már csak 18 játékossal utazik el a válogatott, míg a vb-re további két fővel csökken a létszám, mert csak 16 kézilabdázó nevezhető.

A magyar női válogatott 19 fős vb-kerete:

kapusok: Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Janurik Kinga (Érd)
jobbszélsők: Bódi Bernadett (Győri Audi ETO), Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
jobbátlövők: Háfra Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kovács Anna (Dunaújvárosi KKA), Tomori Zsuzsanna (Győri Audi ETO)
irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO), Kovacsics Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tóth Gabriella (Érd)
beállók: Kisfaludy Anett (Érd), Mayer Szabina (Alba Fehérvár KC), Mészáros Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria)
balátlövők: Klivinyi Kinga (Érd), Mazák-Németh Csilla (Siófok KC), Szekeres Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szöllősi-Zácsik Szandra (Budaörs)
balszélsők: Gávai Szonja (Érd), Schatzl Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)

2017-es világbajnokság:

Helyszín: Németország
Időpont: december 1-16.
A magyarok a norvégokkal, a svédekkel, az argentinokkal, a lengyelekkel és a csehekkel szerepelnek a B-csoportban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik