Sport sport

Dopping miatt vették el a magyar kajakpáros Eb-ezüstjét

Az Európai Kajak-Kenu Szövetség (ECA) doppingvétség miatt utólag megfosztotta ezüstérmétől a Hufnágel Tibor, Dombvári Bence kajakos duót, amely tavaly, a moszkvai kontinensviadalon zárt másodikként K-2 1000 méteren.

Schmidt Gábor, a magyar szövetség (MKKSZ) elnöke az MTI-nek szerdán azt mondta, tudták, hogy ez fog történni, ahogy fogalmazott: ez egy normál jogtechnikai ügy.

„Mindig az ECA vezető testületének, a boardnak kell kimondania az eredmény törlését, ha valakit jogerősen eltiltanak és az eltiltás időszakában valamilyen nemzetközi versenyen érmet szerez. Azóta, amióta Bencének jogerőssé vált az eltiltása, még nem volt board-ülés, csak most, tehát csak most születhetett meg a döntés” – magyarázta Schmidt Gábor.

Dombvári Bence kétéves eltiltásáról februárban határozott a doppingbizottság, a büntetés visszamenőleg 2016. június 9-től érvényes, mivel az akkori válogatóverseny után találtak tiltott teljesítményfokozó szert – a sztanozolol nevű anabolikus szteroidot – a doppingmintájában. A versenyző később, június végén még részt vett az Eb-n, ahol második lett Hufnágellel, miután az MKKSZ csak július elején szerzett tudomást a doppingvétségről.

Dombvári Bencének nem ez az első eltiltása, 2015 áprilisában egy versenyen kívüli ellenőrzés során kokaint találtak a szervezetében, akkor az MKKSZ etikai vétség miatt 10 hónapra tiltotta el a versenyzéstől.

A férfi K-2 1000 méter tavalyi Eb-ezüstérmét az eredetileg harmadik Marko Tomicevic, Milenko Zoric szerb kettős kapja meg, a magyar válogatott 2016-os moszkvai mérlege pedig öt aranyra, négy ezüstre és négy bronzra módosul.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.