Sport

Bucira verte ellenfelét a Ferencváros

A címvédő Ferencváros magabiztos, 16-8-as győzelmet aratott az orosz Szintez Kazany vendégeként szerdán a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének első felvonásán, így nagyon kedvező helyzetből várhatja a visszavágót, írja az MTI.

A Ferencváros címvédőként a selejtezőből könnyedén jutott a legjobb nyolcig, míg Tatárföld fővárosának együttese a Bajnokok Ligájából került át a második számú sorozatba úgy, hogy a selejtező utolsó körében összesítésben egyetlen góllal maradt alul az olasz Bresciával szemben.

Az osztálykülönbség ennek ellenére a nyári átigazolási szezonban sztárcsapattá alakult FTC játékában mutatkozott meg, Varga Zsolt együttese a nagyszünetig 6-1-es vezetést harcolt ki.

A zöld-fehérek – akik szombaton a BL-győztes Szolnokkal szemben ötméteresekkel bukták el az Európai Szuperkupát – a folytatásban még növelték előnyüket, és könnyed diadalt arattak. A Ferencváros így nyugodtan készülhet a visszavágóra, amelyet december 9-én rendeznek.

Eredmény – negyeddöntő, 1. mérkőzés

Szintez Kazany (orosz) – FTC-PQS Waterpolo 8-16 (0-3, 1-3, 3-6, 4-4)
a magyar csapat gólszerzői: Varga Dé. 4, Vámos, Jaksic 3-3, Nikic 2, Manhercz, Mitrovic, Jansik, Varga Dá. 1-1

Fotó: MTI/Czagány Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik