Sport

A NOB által megvádolt orosz sífutó azt mondja, nem doppingolt Szocsiban

aleksandr legkov (aleksandr legkov)
aleksandr legkov (aleksandr legkov)

Tagadja a doppingvádat Alekszandr Legkov orosz sífutó, akit a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerdán életre szóló eltiltással büntetett, mert pozitív tesztet produkált 2014-ben, a szocsi téli olimpián.

A NOB ezért megfosztotta őt az 50 kilométeren nyert arany- és a 4×10 kilométeres orosz váltó tagjaként begyűjtött ezüstérmétől is – honfitársát, Jevgenyij Bjelovot is örökre eltiltották.

Tiszta az érmem, harcolni fogok az igazamért. Sportszerű eljárást akarok, ezért a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz, egy svájci bírósághoz vagy az Európai Unió Bíróságához fordulok

– szögezte le Legkov, hozzátéve, az elmúlt években több mint 150 negatív doppingtesztet produkált.

Legkov és Bjelov volt az első, akiknek az ügyében ítélkezett a NOB, mely 28 orosz versenyző ellen vizsgálódik, mert a vád szerint manipulálták a Szocsiban adott vizeletmintájukat. A NOB korábban elrendelte valamennyi orosz sportoló Szocsiban adott doppingmintájának újraelemzését. Az orosz sportolók phjongcshangi részvételéről a végrehajtó bizottság december 5. és 7. közötti ülésén születhet döntés.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság az oroszok államilag támogatott, rendszerszintű doppingolását feltáró jelentése szerint az orosz doppingellenőrző szervek 2011 és 2015 között 30 sportágban mintegy 1000 sportoló vizsgálati mintáját manipulálták, illetve pozitív teszteredményeket titkoltak el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik