Sport

Épphogy átért a célvonalon, amikor összeomlott a futó – videó

Meb Keflezighi élete utolsó maratonját futotta New Yorkban, amelyen az egyik pillanatban vidáman integetett, a következőben viszont föl sem tudott kelni a földről.

Keflezighi az egyik legnépszerűbb futó az Amerikában, a legjobb maratoni futók között volt sokáig. Különösen a 2004-ben vált ismertté, amikor az athéni olimpián ezüstérmet szerzett 42 kilométeren és a New York Marathonon is második helyen végzett. Utóbbiban az elkövetkezendő években is rendre az élmezőny tagja volt, 2009-ben aztán sikerült megnyernie a versenyt.

A kor szépen lassan utolérte, de a ma 42 esztendős futó aktív maradt, csak egyre kevésbé tudta tartani a lépést az élbollyal. A vasárnapi New York Marathon az utolsó versenyének bizonyult, ahol nagyjából 30 kilométerig az élmezőnnyel tartott, ám leszakadva végül 11. helyen ért célba. Egészen az utolsó lépésig minden úgy tűnt, hogy rendben is van: mosolygott, integetett és boldogan szaladt a verseny végén. Aztán alighogy átlépte a célvonalat, bágyadt arccal a földre feküdt.

Mint kiderült Keflezighinek gyomorpanaszai voltak, így teljesítette 2:15:29-cel a maratont, ami nem kis teljesítmény. Ettől függetlenül többet nem látjuk már profi körülmények között futni, amely a videó alapján teljesen érthető döntés a részéről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik