Sport

Ajándékba kapott Túró Rudival dobták meg a fehérvári kéziseket Debrecenben

A Debrecen női kézilabdacsapata a hivatalos honlapján számolt be arról, hogy a szövetség 400 ezer forintra büntette a klubot az Alba Fehérvár elleni bajnokin történtek miatt.

A közlemény szerint a versenybírók kiegészítő jelentésükben jelezték, hogy a hazai drukkerek obszcén dolgokat kiabáltak be, a pályára esett egy dobverő, voltak rasszista megnyilvánulások és a mérkőzés után csokoládét dobtak a nézők az ünneplő vendégjátékosok közé. Ezeken a pontokon aztán végigmegy a klub közleménye.

  • Nem vitatják, hogy a szurkolók szidták a játékvezetőket, viszont ők ezt a mérkőzés alatt nem kifogásolták, sem a játékvezetői páros, sem az ellenőr nem kért intézkedést.
  • A dobverő véletlenül került a pályára, annyira hevesen ment a dobolás, hogy akkor repült be a játéktérre.
  • Azt sem cáfolják, hogy voltak rasszista bekiabálások, viszont szerintük ezt a vendégek játékosa is kiprovokálta mutogatással.
  • A pályára dobott csokiról kiderült, hogy Túró Rudi volt, ezt sem cáfolta a klub. Megjegyzik, hogy ezt a klub szponzora osztogatta a mérkőzés előtt a gyerekeknek.

Az MKSZ meghallgatta a klub indokait, de szerintük a bekiabálások sértették a játékvezetőket, a dobverő sérülést is okozhatott volna, mindegy mi előzi meg, a rasszista megnyilvánulás elítélendő, és a csoki, vagy bármilyen tárgy pályára dobása a rendszabály megszegésének minősül. Úgyhogy büntetett a fegyelmi bizottság.

Az október 18-i mérkőzést a fehérváriak 27-25-re nyerték meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik