Sport

Korábbi világelsők döntőznek a teniszvébén, de Halep is örülhet

Elsőként a hatodik helyen kiemelt dán Caroline Wozniacki jutott be a döntőbe a női teniszezők szingapúri világbajnokságán.

Az egykori volt világrangelső egy másik korábbi világelsőt, a WTA-vb-n harmadikként rangsorolt cseh Karolina Pliskovát győzte le két játszmában a szombati elődöntőben. Összecsapásuk négy perc híján két órán át tartott. Egymás elleni párharcukban Wozniacki immár 6-3-ra vezet.

A másik elődöntőben a nyolcadik helyen kiemelt francia Caroline Garcia ugyan megnyerte az első szettet a tornán ötödikként rangsorolt amerikai Venus Williams ellen, de a folytatásban mindössze öt játékot fogott a korábbi világelső ellen.

Azzal, hogy Wozniacki korábban legyőzte Karolina Pliskovát, eldőlt, hogy a vb-től már a csoportszakasz után búcsúzó román Simona Halep zárja az élen az évet a világranglistán.

Eredmény, női tenisz-vb, elődöntő

Wozniacki (dán, 6.) – K. Pliskova (cseh, 3.) 7:6 (11-9), 6:3
V. Williams (amerikai, 5.) – Garcia (francia, 8.) 6:7 (3-7), 6:2, 6:3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik