Sport

Tenisz: Fucsovics Márton már negyeddöntős a bázeli 500-as tornán

Fucsovics Márton mindössze nyolc perc alatt bejutott a negyeddöntőbe a keménypályás bázeli férfi tenisztornán.

A világranglistán századik magyar két selejtezős győzelemmel került fel a verseny főtáblájára, ahol a szerdai nyitókörben bravúrral 6:0, 6:1-re verte az ATP-rangsorban 50 hellyel előtte álló Jared Donaldsont. A nyolcaddöntőben az argentin Leonardo Mayer (52.) várt rá, aki előzőleg a nyolcadik helyen kiemelt német Mischa Zverevet búcsúztatta.

Fucsovics rögtön semmire hozta a szerváját, majd elvette az ellenfelét, aki nemsokára összetörte az ütőjét dühében. Az első három gém során a 30 éves Mayer összesen két labdamenetet nyert.

A pihenő alatt a tavaly Davis Kupa-győztes argentin odahívatta az orvost, majd az ATP illetékesét is, aztán kezet fogott a játékvezetővel és Fucsoviccsal, jelezve, hogy nem tudja folytatni a meccset. A magyar DK-válogatott vezére pénteken a nyolc között a második helyen kiemelt Marin Ciliccsel (4.) találkozik, aki honfitársát, Borna Coricot győzte le három játszmában.

Eredmény, Bázel, nyolcaddöntő:

Fucsovics Márton – Leonardo Mayer (argentin) 3:0-nál Mayer feladta
Cilic (horvát, 2.) – Coric (horvát) 6:3, 3:6, 6:3
Del Potro (argentin, 4.) – Benneteau (francia) 6:4, 6:4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik