Sport

Hullanak a fejek a riói olimpiát körülvevő korrupció miatt

Nem helyezhető szabadlábra Carlos Arthur Nuzman, aki a korrupciós ügyében ellene indult eljárás miatt hétfőn lemondott a Brazil Olimpiai Bizottság (COB), illetve a riói olimpia szervezőbizottságának elnöki posztjáról.

Egy riói bíróság hétfőn úgy döntött, hogy mivel elegendő terhelő bizonyíték szól ellene, az ország legismeretebb sportdiplomatája őrizetben marad. A döntés nélkül Nuzmant jövő hétfőn szabadlábra kellett volna helyezni.

A 75 éves jogászt múlt csütörtökön tartóztatta le a brazil rendőrség, mert a gyanú szerint az ő segítségével kétmillió dollárnyi kenőpénzt utaltak elsősorban afrikai NOB-tagoknak a 2016-os olimpiai helyszínről döntő 2009-es voksolás előtt. Pénteken a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a szervezetben betöltött minden tisztségéből felfüggesztette Nuzmant, aki a NOB tiszteletbeli tagja volt, illetve a 2020-as tokiói olimpia előkészületeit felügyelő bizottságban tevékenykedett. A NOB előzetesen felfüggesztette a COB-ot is, és beszüntette az átutalásokat a brazil szervezetnek, ugyanakkor hangsúlyozta, a szankciók nem érintik az ország sportolóit, akik így részt vehetnek a februári phjongcshangi téli olimpián.

Bő egy hónapja a brazil rendőrség 11 helyszínen tartott házkutatást, ezt követték a letartóztatások, amelyek során az 1995 óta COB-elnök Nuzman mellett Leonardo Grynert, a riói szervezőbizottság marketingvezetőjét is őrizetbe vették. A brazil sajtó akkor arról is beszámolt, hogy Nuzman 16 kilogramm aranyat halmozott fel egy svájci bankban.

A riói olimpia szervezői tavaly márciusban, az olimpia előtt tagadták, hogy szavazatvásárlással nyerték el a rendezési jogot Chicagóval, Madriddal és Tokióval szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik