Sport

Tönkreverte a magyar csapat a Steaua Bukarestet

A Körmend végig vezetve 16 ponttal legyőzte hazai pályán a román Steaua Bucurestit szerdán a férfi kosárlabda Európa Kupa-selejtező második fordulójának első mérkőzésén, írja az MTI.

A kvalifikáció nyitókörében a svéd Borast búcsúztató magyar együttes 8-0-lal villámrajtot vett, és Andre Hollins kosaraival már 11 ponttal is elhúzott, ám a román bajnoki ezüstérmes és kupaelődöntős bukarestiek 19-16-ra felzárkóztak. Nemsokára azonban 50-31 állt a nagyórán – főként a válogatottal a szeptemberi Európa-bajnokságon is remeklő Ferencz Csabának köszönhetően -, amit a szurkolók egy hatalmas Hajrá, Körmend! transzparenssel “háláltak meg”. A nagyszünetben 50-33 volt az állás.

Fordulás után Gasper Potocnik együttese 26 ponttal meglépett, a Steauában ezúttal a bajnok Alba Fehérvártól érkezett Brandon Taylor is haloványabb volt a szokásosnál. Az előző szezont az NB I negyedik helyén záró vasiak az utolsó szakaszban is magabiztosan tartották a távolságot, és még Csorvási Milán sérülése sem zavarta meg őket. A hajrában a korábbi 27 pontos különbség húsz alá csökkent, de a Körmend így is megnyugtató előnyt szerzett az első mérkőzésen.

Az EK-főtáblára jutásért zajló párharc visszavágójára egy hét múlva kerül sor Bukarestben.

Eredmény – Európa Kupa-selejtező, 2. kör, 1. mérkőzés

Egis Körmend-Steaua Bucuresti (román) 91-75 (25-21, 25-12, 17-10, 24-32)
A magyar csapat legjobb dobói: Fanning 18, Wright 16, Ferencz 14

Balkan Botevgrad (bolgár) – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 95-96 (23-28, 21-26, 24-22, 27-20)
a Szombathely legjobb dobói: Norfleet 22, Govens 20, Perl, Borisov 15-15

Ajánlott videó

Olvasói sztorik