Sport

Pazar: Babos Tímea idén már harmadszor döntős

A magyar teniszező magabiztos játékkal bejutott a döntőbe a 250 ezer dollár (58 millió forint) összdíjazású taskenti keménypályás női tenisztornán.

A verseny második kiemeltje – aki a világranglista 52. helyén áll – pénteken a fehérorosz Arina Szabalenkával (119.) csapott össze, és rendkívül könnyedén, 22 perc alatt megnyerte az első játszmát. Már a második játékban elvette ellenfele adogatását, amit 4:1-nél megismételt, majd hozta a sajátját.

A második szett is eleinte úgy folytatódott, ahogy az első. Babos Tímea két brékkel 4:0-ra elhúzott, ott viszont kissé megtorpant, és ellenfele ezt kihasználva, három játékot nyerve felzárkózott. A nyolcadik gém úgy lett a magyar teniszezőé, hogy közben kicsit aláfordult a jobb bokája és két bréklabdát is hárított, majd a következő játékban ellenfele adogatásánál két meccslabdája akadt, de azokkal még nem tudott élni.

Végül a saját szervajátékával zárta le a mérkőzést. A második szett 44 percig tartott. Babos bő másfél hete, Québecben is döntős volt, és idén már harmadik alkalommal játszhat tornagyőzelemért, mivel februárban, Budapesten is fináléba jutott, és nyert is.

A mostani döntőben az orosz Vera Zvonarjova vagy az ukrán Katerina Bondarenko lesz az ellenfele.

A magyar játékos 11 óra után párosban is pályára lép, a cseh Andrea Hlavackovával az oldalán a döntőbe jutásért küzd majd az Irina Kromacseva, Ipek Soylu orosz, török duó ellen. (Fotó: MTI/EPA/Caroline Blumberg)

Taskenit tenisztorna, egyes, elődöntő, eredmény:

Babos Tímea (2.)-Szabalenka (fehérorosz) 6:1, 6:4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik