Sport

Utaztak a magyarokra, kizárták Lázár Zoltánt a kettesfogathajtó-vébéről

Lázár Zoltánt kizárták a szlovéniai Lipicán zajló kettesfogathajtó-világbajnokságon, a címvédő magyarok ennek ellenére élen állnak a csapatversenyben, de előnyük csökkent, a dolguk pedig sokkal nehezebbé vált a folytatásra.

A 11-szeres világbajnok, egyéniben és csapatban egyformán címvédő Lázár Vilmos az MTI-nek azt mondta, a nyolcszoros vb-aranyérmes öccsét arra hivatkozva zárták ki, hogy az orrszíj nem lehet úgy rögzítve, hogy az akadályozza a ló fülének mozgását. Hozzátette, a mezőnyben többen is ugyanilyen típusú felszereléssel hajtottak, őket mégsem büntették meg, ráadásul egy flexibilis eszközről van szó, amely nem akadályozza a ló fülének mozgását és nem jelent előnyt a hajtó számára.

Az elejétől kezdve érződött, hogy utaznak ránk, kötözködnek velünk. Erre példa, hogy a díjhajtás során az öt pontozóból egyetlen egy, a német lepontozott engem, amíg a többi bírónál az első tízben voltam, addig ő 21. helyre értékelt

– mondta a Magyar Lovassport Szövetség elnökeként is tevékenykedő Lázár Vilmos, aki szerint testvére elvesztése azért különösen nagy csapás a csapatversenyt illetően, mert ő lett volna a magyar trió húzóembere a hátralévő két számban, a maraton- és az akadályhajtásban.

Az 50 éves sportember úgy vélte, az ő lovainak kevésbé kedvez a maratonpálya nyolc akadálya, mivel azok gyorsak, az ő lovai pedig a kanyarokban gyorsak, nem a végsebességük nagy.

A kizárás miatt a csapatversenyben csaknem nyolcról közel öt hibapontra csökkent a magyarok előnye a németekkel szemben. Az együttesek legrosszabb eredménye mindig kiesik, a díjhajtásban ez Lázár Vilmosé lett volna, de öccse kizárása miatt az övé került be, ami három ponttal volt rosszabb. A folytatásban pedig sem Lázár Vilmos, sem a harmadik csapattag, a jelenleg élen álló Hölle Martin nem hibázhat, mivel a kizárás nyomán nincs kiejthető eredmény, mindenképpen kettejük teljesítménye fog számítani a hátralévő két számban.

Szombaton a maratonhajtásra kerül sor, vasárnap pedig az akadályhajtással zárul a vb.

Állás a díjhajtás után

egyéni:
1. Hölle Martin 35,57 hibapont
2. Beat Schenk (svájci) 42,30
3. Lars Schwitte (német) 42,53
…6. Lázár Vilmos 46,13
…39. Kákonyi Norbert 58,93
…63. Szilágyi Zsolt 64,18
…68. ifj. Nagy Tibor 65,42
Lázár Zoltánt kizárták.

csapat:
1. Magyarország (Hölle Martin, Lázár Zoltán, Lázár Vilmos) 81,70 hibapont
2. Németország (Lars Schwitte, Sebastian Warneck, Dennis Schneiders) 86,54
3. Olaszország (Jozsef Dibak, Francesco Aletti Montano, Rocco Cordera) 96,92

Ajánlott videó

Olvasói sztorik