A következő élő közvetítés része Kosárlabda-Eb: történelmi győzelmet aratott a magyar válogatott

VÉGE! 48 év után újra mérkőzést nyert Európa-bajnokságon a magyar válogatott!

Hanga szerzett borzasztóan fontos kosarat, ráadásul utána remekül védekezve harcolta ki, hogy büntetőt dobhasson. Hiába a cseh időkérés, 75-65-re módosult az állás kevesebb, mint négy perccel a vége előtt. Hruban triplája nem jó, Perl két büntetője viszont igen. Palyza jól tört be és kétpontost szerzett, ám a büntetője – merthogy Vojvoda szabálytalankodott – kicsorgott a gyűrűről és Hanga kezében landolt a labda. A cseheknek vészesen fogy az idejük, így mindenképp tripláznának, de nem jön össze, sőt egy sima helyzetet is elpuskázott Sirina, majd szabálytalankodott, így megint mi szereztünk pontot büntetőből. Feltolta a védekezését Csehország, két kosarat is kaptunk, ezért Ivkovics Sztojan időt kért. Okosan végigjátszottuk a támadóidőt, ráadásul büntetőből Allen is pontot szerzett és bár kaptunk egy kétpontost, Vojvoda parádés betöréssel szerzett kosarat, így 81-73-ra vezetett a magyar csapat egy perccel a vége előtt! Hanga még 20 másodperccel a vége előtt dobott egy triplát, a vége 85-73! 1969. október 2-a után újra mérkőzést nyert a magyar kosárlabda-válogatott az Európa-bajnokságon!

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik