Sport

Hüttner Csaba: Az idei év az első lépcsőfok, a következő még jobb lesz

Eredményes világbajnokságot zárt a csehországi Racicében a magyar kajak-kenu válogatott, amelynek tagjai Hüttner Csaba szövetségi kapitány várakozásait szinte teljesen teljesítve tíz érmet, öt első, három második és két harmadik helyet szereztek, s három olimpiai számban is dobogóra állhattak.

Magyarország nyerte a pontversenyt a vb-n, s ezen belül a női kajak szakágban is az élen végzett. A kapitány előzetesen azt remélte, hogy mind a négy szakágban nyernek “ötkarikás” érmet a versenyzői, ez majdnem teljesen be is jött, ugyanis a női 500-as kajaknégyes győzelme mellett a kajakos Horváth Bence második lett 200 egyesben, a friss olimpiai számban, a női kenu egyesek 200 méteres versenyében pedig Devecseriné Takács Kincső a dobogó alsó fokára állhatott fel.

Úgy gondolom, hogy ez a fiatal csapat nagyon jól teljesített. Az évnek úgy vágtunk neki – én is akkor kezdtem a munkát a kapitányi poszton -, hogy elkezdjük építeni a tokiói olimpiai csapatot, s megpróbálnak egy négy lábon álló válogatottat kialakítani. Ez részben sikerült, bár férfi kenuban most nem jött össze az olimpiai érem. Ebben a szakágban is nagyon sok ember van ugyanakkor, akikből lehet építkezni

– mondta Hüttner Csaba. Kifejtette:

Hüttner Csaba beszélt a vb-t magyar szempontból végigkísérő betegségekről, sérülésekről is – Medveczky Erika gyomorpanaszai miatt nem jutott be a döntőbe K-1 500 méteren, Kopasz Bálint kezére ráesett a hajója, s erre ráment az 500 méteres versenye, s a végén még Tóth Dávid lába is megsérült, bár ez végül nem befolyásolta a szerepelését -, mint mondta, ezek “hihetetlenül lehúzták” a csapat teljesítményét, s ebből a gödörből csak vasárnapra tudtak kimászni.

A női kétszázas kajakpáros győzelme és a két olimpiai számos érem átbillentette a csapatot ezen a pechszérián

– fogalmazott a szakvezető.

Hangsúlyozta: nagyon büszke a válogatottra, szerinte nagyon sok fantázia van a csapatban, de a versenyzőknek még meg kell tanulniuk a fókuszálást a legnagyobb versenyeken, hogy téthelyzetben ki tudják hozni magukból a maximumot.

Hogy a férfi négyessel mi történt, még nem tudjuk, ezt még nyomozzuk, Ki kell elemezni a történteket.

– mondta Hüttner Csaba a vb egyik negatív szenzációjáról, arról, hogy az új olimpiai számban, K-4 500-on a friss Európa-bajnok magyar kvartett nem tudott bejutni a döntőbe.

A pozitívumok között kiemelkedő teljesítménynek nevezve elsőként a K-2 1000 méteren negyedik Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert duó helyezését említette a szövetségi kapitány, szerinte nagyon kicsit múlott, hogy a kettős nem lett bronzérmes.

A női négyes produkciója is hihetetlen teljesítmény, főleg azok után, amik megelőzték a sikerüket. Úgy gondolom, ez a győzelem egyértelműen Csipes Ferenc zsenialitásának köszönhető. A három nap alatt levette a lányok válláról a terhet, és profin kezelte a kialakult helyzetet.

Hüttner hangsúlyozta még, hogy Kopasz Bálint is nagyot nőtt a szemében, mert sokkoló pénteki kézsérülése után fel tudott állni, és odaállt az 500-as középfutamhoz, majd később a B döntőhöz és az 1000 méteres A fináléhoz is, s utóbbiban végül egy értékes ötödik helyet szerzett.

Saját szerepéről Hüttner Csaba azt mondta, az első évét kapitányként tanulóévnek fogta fel, ezzel együtt a versenyzők eredményességben – leginkább az Eb-n – túlszárnyalták a várakozásait, ő pedig tudja, hogy milyen hibákat követett el, ezeket igyekszik kijavítani.

Az idei év volt az első lépcsőfok, a következő még jobb lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik