Sport

Kajak-kenu: megvan az első magyar arany vasárnap délelőtt

Amúgy is nagyszerű délelőttöt teljesít a magyar csapat vasárnap, de az első arany mindig különleges, főleg ha kiemeljük, Hagymási Réka és Szabó Ágnes először vesz részt felnőtt világbajnokságon.

A magyar páros fantasztikus versenyzéssel, nagyon szoros versenyen nyert a nők K-2 200 m A döntőjében az olasz duó előtt.

A többiek is jól mentek. Az első érmet a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Ceiner Benjámin, Pauman Dániel felállású 1000-es kajaknégyes nyerte. A magyar négyes végig jól versenyezve a második helyen ért célba.

Horváth Bence a K-1 200 m versenyében szerzett ugyancsak ezüstérmet, nem volt messze a világbajnoki cím.

Két bronzot is szereztünk: először Devecseriné Takács Kincső a kenusok C-1 200 m versenyében, majd Hajdu Jonatán, Fekete Ádám C-2-es páros szerzett ugyanazon a távon bronzérmet.

A végén jött a magyar virtus, megvan a délelőtt második aranyérme: a női K–4 500 m döntőjében a Takács Tamara, Medveczky Erika, Fazekas-Zur Krisztina, Vad Ninetta 200-nál állt élre, ahonnan nem volt visszaút, csak az első hely.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik