Sport

Floyd Mayweather: Megmondtam, hogy nem lesz 12. menet

Szakmai szempontból felemás, szórakoztató szempontból mindenképpen érdekes meccsen verte Floyd Mayweather Jr. az ír ketrecharcos Conor McGregort a Las Vegas-i T-Mobile Arénában magyar idő szerint vasárnap reggel.

Floyd Mayweather TKO-zta Conor McGregort
Minden idők legnagyobb meccsét ígérték a felek, nem csalódtunk.

Még a ringben megszólaltatták a két bunyóst, mindketten hozták a sajátjukat, mégis, McGregor kicsit meglepő módon ezt végig mosolyogva tette. De először szóljon a győztes.

Azt mondtam neki (McGregornak a TKO után) kemény bunyós. Kemény meccs volt, de ma én voltam a jobb

– így kezdte az 50. meccsén az 50. győzelmét arató amerikai legenda. Hozzátette, pont azt kapták, amire vártak – a terv része volt, hogy hagyják az írt az első menetekben dominálni.

Az volt a terv, hogy ellője a patront az első menetekben, elfáradjon, és akkor jövök én. Ez előre el volt tervezve, édesapámmal úgy csináltunk mindent, hogy a nyolcadik menetre már én uraljam a meccset, a kilencedikben ez látszott is már. Én megmondtam nektek, hogy nem fog végigmenni, nem lesz 12. menet

– mondta Mayweather.

Így lett vége a Mayweather-McGregor meccsnek - videó
Az ír fiú nem állt a helyzet magaslatán.

A 40 éves amerikai bokszoló bejelentette végleges visszavonulását, nincs több visszatérés.

Ez volt az utolsó bunyóm, ennyi volt. Óriási dolog, hogy 50 meccset nyertem, alig várom már, hogy beiktassanak a Halhatatlanok Csarnokába.

Conor McGregor elégedetten összegzett a veresége ellenére.

Jó volt, jó meccs volt, Floyd (Mayweather) megérdemelten nyert. Az elején nagyon jól éreztem magam, aztán kicsit elfáradtam, megrogytak a térdeim, de történt már velem ilyen, nincsen semmi baj

– mondta McGregor, majd kicsit megdicsérte önmagát.

Tökös dolog volt szerintem tőlem, hogy kiálltam az ő területén ellene. Mentem előre, nem ijedtem meg, szóval elégedett vagyok

– majd hozzátette, ő nem ért egyet azzal, hogy a bíró leléptette.

Nem értem, miért állította le a bíró a meccset, én mentem volna tovább. Nem is értem komolyan, inkább mentem volna le a földre, nincs abban semmi különös. Lehet ha kapok még egy menetet, akkor újult erővel jövök ki a sarokból.

Conor McGregor nem zárta ki, hogy fog még bokszolni a karrierjében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik