Sport

Hosszú Katinka tovább faragna világcsúcsaiból

24.hu
24.hu

2017. 08. 23. 20:10

Korábban a témában:

Elsősorban “időkben gondolkodik”, ha a további pályafutására tekint előre Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó.

molcsapat.hu-nak adott terjedelmes interjújában a 28 éves klasszis felidézte a júliusi vizes világbajnokságot, melyen két arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet nyert. Ahogyan már korábban elmondta, a hazai vb szinte nagyobb értékű volt számára, mint az olimpia, s megismételte, hogy a Duna Aréna fantasztikus, telt házas közönsége előtt vízbe ugrani nagyszerű élményt nyújtott.

Megjegyezte, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetséggel, a FINA-val szemben indított „háborújában” – amelyet a rövid pályás világkupát érintő szabályváltoztatásokat követően robbantott ki – jelenleg „tűzszünet van”.

Azokkal az úszókkal, akik ebben a kérdésben mögém álltak, a verseny előtt amúgy is abban maradtunk, hogy a világbajnokság, illetve a világkupák zárása után térünk csak vissza ezekre a vitás kérdésekre. Annyit látni lehet, hogy a FINA nem nagyon akar velünk szóba állni. Majd meglátjuk, hogy mi lesz akkor, ha mi, úszók jobban kiállunk a saját érdekeink mellett.

– idézte a honlap Hosszút.

A hétszeres világbajnok beszélt a Magyar Úszószövetség körül kialakult helyzetről is, és ahogy ő fogalmazott, „nem az új elnök mellett állt ki januárban, hanem az előző ellen”.

Annak örülök, hogy elindítottuk a változást, most már a magyar úszótársadalom nem fél felállni és kimondani, ha valami nem működik. Biztos vagyok benne, hogy így most is a pozitív irányba mozdulnak majd a dolgok

A jövőről szólva megjegyezte, 2018-ban „csak” Európa-bajnokságot rendeznek, így nem lesz rajta teher, ezért kísérletezni fognak edzőjével, Shane Tusuppal.

A fejemben idők vannak kitűzve, amiket el akarok érni, mert ha nem lépek előre, akkor a következő három évben utol fognak érni. Rövid pályán, 400 vegyesen éppen a napokban döntötték meg a világcsúcsomat, mindenki engem üldöz, ha kicsit leengedem a kardomat, máris döfnek

– vélekedett Hosszú, aki szerint ahhoz, hogy a legjobb maradjon, tovább kell javítania a világcsúcsait mindkét vegyes számban, ellenkező esetben esélyt ad ellenfeleinek arra, hogy a tokiói olimpiáig utolérjék.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.