Sport

Miklós Edit olimpiai aranyat nyerne Dél-Koreában

A magyar alpesi síző az M4Sportnak nyilatkozott a minap a felépüléséről, a felkészülésről és természetesen a februári, phjongcshangi téli olimpiáról. Miklós elmondta, 110 százalékot fog beleadni, és csak az aranyérem lebeg a szeme előtt.

Miklós Editnél még 2017 januárjában keresztszalag-szakadást, porcsérülést és ahol a szalag tapadt, törést állapítottak meg a jobb térdén, de a bal térdét is meg kellett műteni egy edzést követően. Azóta is tart a felépülése, amelynek hamarosan vége (már megkezdheti a léces edzéseket), és újra láthatjuk a pályán.

Nagyon jól haladtam a rehabilitáción, most jól vagyok, a szárazföldi edzéseken nem érzem, de majd a hóra állás után többet tudunk

– mondta Miklós, aki elmondta azt is, hogy rettentően hiányzik már neki a léc.

Várom, hogy sportolhassak. Fent lenni a hegyekben, és a naplemente közöpette suhanni… Nagyon várom.

Miklós elmondta, most nem fél még az első léces edzéstől, mert nagyon kíváncsi, mit szólnak majd a térdei az edzésekhez, de azért izgul.

Szerintem nem lesz gond. Mentálisan is készülök. Fejben dől el az egész, többször átmentem már a pályán, az esés helyén jobban meghúztam. Fejben összeraktam, hogy hogyan kellene azt az ívet sízni. Nekem a legfontosabb most, hogy visszanyerjem a formámat, december végén kezdődik a szezon

– így Miklós, aki a téli olimpiáról is beszélt, és nagy önbizalommal várja a phjongcshangi versenyeket.

Szeretnék 110 százalékot adni, ami ha minden jól megy, és jól alakul, egy aranyérmet jelenten számomra.

A téli olimpiát 2018. február 9. és február 25. között rendezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik