Sport

Országos csúcsra tör Márton Anita

A súlylökő Márton Anita teljesen elégedett a londoni atlétikai világbajnokságon szerdán nyert ezüstéremmel, de idén még országos csúcsot szeretne javítani. Az olimpiai bronzérmes dobó csütörtökön az MTI-nek elmondta, a késő esti verseny, a doppingellenőrzés és az ünneplés miatt alig három-négy órát aludt, s folyamatosan “pörögtek a gondolatai”.

Nem volt egyszerű helyzet, hiszen az utolsó sorozatban a negyedik helyről sikerült feldobni magam a dobogóra

– nyilatkozott a békéscsabai színekben induló atléta, aki 19,49 méterrel lett második. Hozzátette, mivel egész nap esett, számítottak rá edzőjével, Eperjesi Lászlóval, hogy végig esőben kell versenyeznie.

Nem örültem neki, mert ilyenkor nagyon csúszik a golyó. Sok múlik azon, ki hogyan tudja kezelni ezt a helyzetet, a stadionban 14 fok volt, ami több mozgást igényel két dobás között. Igyekeztem magam melegen tartani. Szerencsére a stadion teteje a kanyarban fedett helyet nyújtott, de csinálhatták volna kicsit hosszabbra, mert három méterre a körtől ért véget, így esőben kellett dobni

– fogalmazott a magyar atléta, jelezve, az eső inkább a forgó technikával dobó versenyzőknek jelent hátrányt, amilyen ő is, a többség csúszó technikával lök. Márton éremesélyesként érkezett a vb-re, 19,63 méteres idei eredményével a harmadik volt a nevezési listán.

Fotó: Róth Tamás

Heten rendelkeztünk 19 méter fölötti eredménnyel, de igazából rajtam kívül négyen tűntek dobogóesélyesnek, három amerikai és a kínai lány. A három amerikaiból egy kiesett a selejtezőben, egy másikon látszott, hogy nincs jó formában. A győztes Gong idén már dobott 20 méter felett, közel 21 méter az egyéni csúcsa, így nem meglepetés az elsősége

– összegzett Márton és kiemelte, összességében teljesen elégedett az eredménnyel, mert esőben még sosem dobott ekkorát, bár úgy érezte, 19,87 méteres egyéni csúcsát – amely országos rekord – is képes megdönteni. Hangsúlyozta, ezt még idén szeretné megjavítani.

Márton Anita az elmúlt években fantasztikus sorozatot produkált: 2014-ben bronzérmet szerzett a zürichi szabadtéri Európa-bajnokságon (19,04 m – országos csúcs), 2015-ben első lett a prágai fedettpályás Eb-n (19,23 m – ocs), s negyedik a pekingi vb-n (19,48 m – ocs). Tavaly ezüstöt nyert a fedett vb-n (19,33 m – ocs) és a szabadtéri Eb-n is (18,72 m), majd a dobogó harmadik fokára állhatott fel a riói olimpián (19,87 m – ocs), idén pedig újabb fedett Eb-aranyat szerzett a vb-ezüst előtt.

A világbajnokságon a súlylökés mellett diszkoszvetésben is indul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik