Sport

Storcz Botond átevezi a Balatont

A háromszoros olimpiai bajnok Storcz Botond is nekivág a tónak jövő szombaton, a MOL Balaton-átevezésen, a 10,2 kilométeres távon saját egyes versenykajakjával áll rajthoz. A korábbi szövetségi kapitánnyal együtt már 700 fő nevezett az eseményre több mint 300 hajóegységben.

“Nyerni megyek – nyilatkozta nevetve a rendező Magyar Kajak-Kenu Szövetség honlapjának. – Nem tudom, milyen mezőny lesz, de nyilvánvaló, hogy ez a rendezvény nem elsősorban a versengésről szól.”

A Balatonon máskor tilos átevezni, nagyon jó, hogy erre most lesz lehetőség, mert a sportágban ez sokunk fantáziáját izgatta.

A résztvevők a legkülönfélébb vízi járművekkel állnak rajthoz, az érdeklődés az esemény iránt minden várakozást felülmúl.

“Tényleg sokan vágytak rá, hogy átevezhessenek a Balatonon és a saját hajójukból csodálhassák a badacsonyi dombokat” – mondta az esemény technikai igazgatója, Vaskuti Máté.

Online nevezést péntek délig lehet leadni a www.balatonatevezes.hu oldalon, de a verseny napján déli 12 óráig a rajt helyszínén, a fonyódi szabadstrandon is lehet még nevezni.

A jelenlegi előrejelzések szerint a jövő hét közepén érkező hidegfront után szombaton szélcsendes, napos, 26 fokos idő várja az átevezőket, akiket a célban nyereményekkel, és lángossal várnak a szervezők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik