Sport

Hőgutát kapott, ugrott az elődöntője a világranglista második teniszezőnek

Az első helyen kiemelt Simona Halep a washingtoni keménypályás WTA-torna negyeddöntőjében lett rosszul. A torna első kiemeltje, a világranglista 2. helyén álló román teniszezőnő a hetedik helyen kiemelt orosz Jekatyerina Makarova elleni negyeddöntőben 6:2-re nyerte az első játszmát, majd a másodikat 6:3-ra elvesztette. A döntő játszma első elvesztett menete után azonban ülve maradt és jelezte, feladja a mérkőzést.

A találkozóra rekkenő hőségben, betonpályán került sor. Halep a mérkőzést követően elmondta, a torna előtt hiába kérte a szervezőket, hogy első kiemeltként a nagy meleg miatt későbbre tegyék a meccseit az első fordulóban Stephens és a másodikban Duque-Marino M. elleni győztes találkozóján, továbbá a negyeddöntőn is kora délután kellett pályára lépnie.

Rosszul éreztem magam, nem tudtam járni, halálomon voltam. Minden bizonnyal hőgutát kaptam. Hiába kértem a rendezőket, hogy tegyék későbbre a meccsemet

– nyilatkozta Halep a mérkőzést követően.

WTA-torna, Washington (kemény pálya), negyeddöntő, eredmények:

Makarova (orosz, 7.)–Halep (román, 1.)
2:6, 6:3, 1:0-nál Halep feladta

Oceane Dodin (francia, 5.)–Sabine Lisicki (német) 5:7, 6:4, 7:6 (7-4)
Julia Görges (német, 4.)–Monica Niculescu (román, 6.) 6:3, 6:4
Andrea Petkovic (német)–Bianca Andreescu (kanadai) 6:7, (3-7), 6:1, 6:2.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik