Sport

A NOB külön észak-koreai csapatot szeretne az olimpiára

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy Koreai NDK önálló csapattal vegyen részt a februári téli olimpián, amelyet a dél-koreai Phjoncshangban rendeznek meg.

A NOB és a játékok szempontjából is nagyon fontos lenne, ha észak-koreai sportolók is részt vennének az olimpián

– fogalmazott Mark Adams. A NOB szóvivője hozzátette: “ennek érdekében nagyon keményen dolgozunk”.

A múlt hónapban a dél-koreai elnök, Mun Dzse In beszélt arról, hogy a koreaiak egy csapatban versenyezhetnének. Erre reagálva egy észak-koreai sportvezető azt mondta, hogy már késő megfontolni a közös csapatra vonatkozó dél-koreai javaslatot. Csang Ung, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság észak-koreai tagja egy lapnak szintén elmondta, hogy a két ország között fennálló feszült viszony miatt nincs realitása a közös csapat indításának.

A közös részvételt a NOB-nál sem erőltetetik, a szervezet az önálló észak-koreai csapat indulását szeretné elérni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik