Sport

Wimbldeon: Egyre többen panaszkodnak a gyepre

Wimbledon (wimbledon, )
Wimbledon (wimbledon, )

Andy Murray második körös ellenfele, Dustin Brown már előre panaszkodott, hogy a wimbledoni tenisztorna pályái egyre lassabbak, a napokban aztán a címvédő és öccse is kritizálta a gyep minőségét.

Sok a kikopás a pályán már az alapvonal előtt és mögött is. Ott elég göröngyös a gyep, olyan mint a golfban kiütött gyepdarabok. Nem emlékszem ilyenekre korábbról. Nem hinném, hogy a pálya olyan jó állapotban van, mint a korábbi években

– mondta Andy Murray a bbc-nek, miután legyőzte Fabio Fogninit a harmadik fordulóban.

Murray találgatás közben arra jutott, hogy az elmúlt hetek forrósága és a kevés eső miatt váltak pocsékká a pályák – de hozzátette, néhány külső pálya jó állapotban van a versenyzők szerint.

Kristina Mladenovics a 18-as pályán megsérült, amikor Alison Riske ellen melegített: kifordult a bokája, és emiatt a térde is megcsavarodott. Mint később kiderült, mindkét versenyző úgy vélte két játszma után, hogy szüneteltetni kéne a mérkőzést, nehogy valamelyikük megsérüljön.

Wimbledon az hiszi, hogy ez a legjobb torna a világon, de ehhez azért biztosítania kéne a ezeket a normákat. Azt gondolom, hogy idén a pályák nem ütötték meg a korábbi szintet, ahogy korábban

– mondta Jamie Murray, aki ugyanazon a pályán játszott, amelyen Mladenovics megsérült.

A szervező All England Club még csütörtökön kiadott egy nyilatkozatot, amely szerint a pályák játékra alkalmasak – mint mindig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik