Sport

Jakabos Zsuzsanna még rosszabbul jár, mint Hosszú Katinka

A FINA úgy döntött, hogy egy úszó maximum négy számban indulhat ezentúl a rövidpályás úszó-Világkupán, ami elég rosszul érinti Hosszú Katinkát, aki lényegében a sorozatra építette fel az üzleti modelljét. A háromszoros olimpiai bajnok fel is emelte a hangját, szerinte újra kellene gondolni a szabályváltozásokat, egy terjedelmes nyílt levélben összefogásra szólította fel az úszótársadalmat.

Kevesebb szó esett Jakabos Zsuzsannáról, aki szintén több számban el szokott indulni a Világkupán. Őt még rosszabbul érinti ez a döntés.

Az Index példaként hozza fel, hogy Jakabos tavaly, Moszkvában például hat számban indult, 200 pillangón győzött, 200 vegyesen és 200 gyorson Hosszú mögött volt második, 400 vegyesen bronzot szerzett, 600 gyorson negyedik, 50 gyorson hatodik lett. Na, ebből neki is kettőt el kellene engednie a jövőben.

De az Index cikke szerint a Világkupától szinte biztosan visszalépnek, más versenyeket keresnek.

Petrov Iván, Jakabos edzője azt mondta, Hosszú Katinka a három vegyes szám mellett 200 háton is világcsúcstartó, vagyis ő mindig a legnagyobb favorit. Ott lesz mindegyik állomáson, így az összetett első helye nem lehet veszélyben, az azért járó pénzdíjat is elnyeri majd, csak nem akkor pontfölénnyel, mint eddig.

Zsuzsának érzékenyebb veszteség, hogy 50 gyorson a specialisták megjelenésével nem lesz akkora esélye, mint eddig volt, már a legjobb nyolc meghívott közé sem egyszerűen kerülhet be. 200 gyorson is hasonló helyzet alakulhat ki, és akkor a nyolcszázról még nem is beszéltem.

Jakabos Zsuzsanna a 2016-os Vk-szezonban a hatodik helyen zárt az összetett versenyben. Hosszúnak 1197 pontja volt, a második Alia Atkinsonnak 480, a harmadik Jeanette Ottesennek 441, Jakabosnak 249.

Verrasztó Dávid is rosszul jön ki a változásból, mert a 200 és 400 vegyes mellett mostantól a 200 pillangón vagy 1500 gyorson már nem nagyon lesz esélye.

Mindezek ellenére Petrovék nem fontolgatják, hogy Hosszú mellé álljanak, mert ők eddig is a személyes megbeszéléseket tartották előremutatónak. A kommunikációjukon nem terveznek változtatni.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik