Sport
bacskai balázs (bacskai balázs, )

Első profi mérkőzése megnyerésével magyar bajnok lett Bacskai

24.hu
24.hu

2017. 06. 11. 09:43

Korábban a témában:

Bacskai Balázs karrierje első profi mérkőzésén pontozással legyőzte Harcsa Norbertet, ezzel megszerezte a középsúlyú magyar bajnoki címet a Budakalászon rendezett Magyar Ring ökölvívógálán.

Az amatőrök között 2010-ben Európa-bajnok Bacskai nem mindennapos profi debütálásra készült, ugyanis nagyon ritka az, hogy bárki tízmenetesre tervezett címmeccsen mutatkozzon be a hivatásos bokszolók között. Ráadásul Harcsa személyében kifejezetten nehéz riválist kapott, aki eddigi nyolc profi meccsét egyaránt megnyerte.

A budakalászi gálán telt ház fogadta az este fő meccsét vívó két öklözőt, akik meglepően nagy iramban kezdték az összecsapást. Az első menetben Bacskai szép kombinációkat ütött, s jobbnak tűnt, a másodiktól azonban Harcsa magára talált, lényegesen harcosabban bokszolt. Innentől közönségszórakoztató bokszot produkáltak a felek, a második és harmadik menetben teljesen kiegyenlített küzdelem folyt a szorítóban, rengeteg ütéssel.

A meccs közepén Harcsa fáradtabbnak látszott, Bacskai többet ütött, ugyanakkor riválisa minden szakaszban megvillantotta erejét, s komoly ütésekkel bombázta ellenfelét.

Noha Bacskai öt menetnél még sosem bokszolt többet, s Harcsának is nyolc menet volt a legtöbb, amit a ringben töltött – ráadásul nem ennyire intenzív mérkőzésen -, mindketten keményen harcoltak az utolsó, 10. gongszóig. A hajrában egyértelműen Bacskai tűnt jobbnak, még az utolsó menetben is képes volt négy-öt ütéses kombinációkra, így végül egyhangú pontozással (98-92, 96-94, 98-92), megérdemelten győzött.

A Boksz Világszervezet (WBO) nagypehelysúlyú Európa-bajnoka ezúttal nem tette kockára övét, a grúz Dato Nanava ellen egy nyolcmenetes összecsapást vívott. A 24 éves magyar magabiztos boksszal nyert, méghozzá egyhangú pontozással.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Balatonfenyves, 2014. június 13.
Gardatetemek a Balaton partján, Balatonfenyvesnél 2014. június 13-án. Az elmúlt napokban mintegy 20 ezer gardatetemet gyűjtöttek be a Balatonnál, a halpusztulás oka egyelőre ismeretlen.
MTI Fotó: Varga György

Temetővé válhat a Balaton egy időre

Kommentek

Budapest, 2018. március 13.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székháza a főváros V. kerületében, a Széchenyi István téren. 
Az alkonyi felvételen gépjárművek haladnak az id. Antall József rakparton.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.