Sport

A Spurs tönkreverte Hardenéket

Mondjuk ki: túl sima a párharcok többsége az NBA rájátszásában. Épp ezért volt egy érdekes csata a „texasi belháború” a San Antonio Spurs és a Houston Rockets között, Gregg Popovich már-már tökéletesen működő gépezete az MVP-várományos James Hardenék ellen.

Magyra idő szerint pénteken hajnalban rendezték a hatodik mérkőzést, a Rocketsnek az életben maradás volt a tét, miután az előző találkozón a 39 éves Manu Ginobili fontos megmozdulásainak köszönhetően a Spurs került 3-2-es előnybe.

Bár Kawhi Leonard sérülés miatt nem játszott, legjobb játékosának hiánya sem látszott meg a San Antonio játékán. Sőt, a vendégek egy félidő után már 61-42-re vezettek, Hardent pedig annyira levették a pályáról, hogy

a második negyed közepén volt az első bedobott mezőnykosara, egy hármas.

Sima Spurs-győzelem lett a vége, 114-75-re nyertek Popovichék. LaMarcus Aldridge lépett elő Leonard távollétében, 34 pontja mellé 12 lepattanót is gyűjtött. A San Antonió-i kezdőötös mindegyik tagja eljutott legalább 10 pontig. A másik oldalon Hardennek 11 dobásából csak kettő (!) volt jó, csalódást keltő 10 ponttal és hat eladott labdával zárt, ráadásul ki is pontozódott.

Aldridge vezette győzelemre  a Spurst:

A San Antonio Spurs a Golden Ste Warriorsszal találkozik majd a nyugati főcsoport döntőjében, ami álompárosításnak tűnik. A GSW eddig két söprést mutatott be a rájátszásban, előbb a Portlandet, majd a Utah-t verték 4-0-ra. (Fotó: Europress/Getty Images North America/Ronald Martinez)

Eredmény – NBA-rájátszás, nyugati főcsoport-elődöntő, 6. mérkőzés

Houston Rockets-San Antonio Spurs 75-114

A párharcot 4-2-re nyerte a San Antonio.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik