Sport

Hoppá: az úszó-ob meglepetésembere Amerikába költözik

Az múlt héten zajló nagy sikerű debreceni úszó országos bajnokságról írt értékelésünkben azt írtuk, Hosszú Katinkáék generációja sem semmi, de az új hullám tán még náluk is jobb lehet.

Az ob szenzációját okozó Milák Kristóf – 100 pillangó – és Németh Nándor – 100 gyors – két világranglista TOP10-es győzelme mellett külön kiemeltük Molnár Flórát, aki már a riói olimpián is kint volt – 25. lett 50 méter gyorson -, de Debrecenben mesterhármast ért el, 50 mellen, 50 gyorson és 50 pillangón is nyerni tudott.

Nos, a nagykanizsai versenyzőt az ötkarikás játékokat követően több amerikai egyetem is megkereste teljes sportösztöndíj lehetőségével, azonban csak a közelmúltban egy denveri utazást követően döntött úgy, hogy belevág a tengerentúli életbe.

Flóra nagy utazásra készül Fotó: MTI Fotó: Varga György

Flóra az Alabama Egyetemet választotta, mert nem szeretett volna akkora klubhoz kerülni, mint például a Florida Gators, ahol számos olimpiai és világbajnok készül fel és ő csak a sokadik külföldi lett volna.

Alabamában viszont az a dél-afrikai Jonty Skinner lesz az edzője, aki 100 méter gyorson világcsúcstartó volt és kiváló szaktekintélynek számít a sprintszámokban, ráadásul egy kisebb létszámmal bíró, de minőségi munkát biztosító műhelybe csöppent, ahol a legjobbak között lesz.

Flóra gyógyszerészként szeretne végezni az Egyesült Államokban, de az augusztus 11-i utazás előtt még a nyári hazai rendezésű világbajnokságon lesz egy kis dolga: 50 méter gyorson és pillangón, valamint a 4×100 méteres gyorsváltó tagjaként úszhat a Duna Arénában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik