Sport

Az olimpiai bajnok 3 hónap múlva szülni fog, de ez nem akadályozza meg a versenyzésben

Dana Vollmer hat hónapos terhesen is versenyez – számol be az NBC.

Az ötszörös olimpiai bajnok úszó a riói olimpia után tudta meg, hogy anyai örömök elé néz, most a hatodik hónapban van, de továbbra is rója a hosszokat.

Elmondása szerint az orvosa áldását adta a dologra, különben nem csinálná.

A 29 éves amerikai úszó pályafutása elején (17) rögtön felért a csúcsra az athéni olimpián, majd Londonban és Rióban is aranyat ünnepelhetett.

Tavaly a 4×100-as vegyesváltóval nyert, a 4×100-as gyorsváltóval ezüstöt szerzett, 100 pillangón pedig harmadikként csapott célba.

Tervei szerint 2020-ban tovább gyarapítja éremkollekcióját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik