Sport

Gyakorlatilag mindent megnyert, de még folytatja a kétszeres olimpiai bajnok magyar pólós

Tervei szerint még egy évig folytatja játékos-pályafutását a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, Madaras Norbert. A 37 éves játékos – aki szerdán Eurokupa-diadalt ünnepelt a Ferencvárossal – csütörtök este az M1 aktuális csatornán bejelentette:

Ha minden úgy alakul, ahogy tervezem, akkor még egy évig játszani fogok. Soha nem tudhatjuk, de valószínűleg az lesz az utolsó idényem.

Már korábban gondolkodott azon, hogy mennyi van még benne, meddig tud magas szinten játszani, de egy-két hónapja már eldöntötte, még egy szezont vállal – mondta.

Megemlítette, hogy a román Digi Oradea elleni fináléban idegenben 12-6-ra megnyert első meccs után nem voltak feszültek, a nagy előny egészséges önbizalmat adott nekik.

„Nagyon sok döntőt játszottam, sok ilyen tapasztalat van a hátam mögött. Nagyon motivált vagyok általában is, de a finálék mindig tudtak adni egy kis pluszt” – utalt a szerdai, 7-7-es döntetlennel záruló visszavágóra Madaras, aki négy gólt lőtt a román együttesnek.

Elégedett vagyok a pályafutásommal, függetlenül a szerdai meccstől is

– mondta Madaras.

A klasszis klubszinten mindent megnyert: volt már magyar bajnok és kupagyőztes, olasz bajnok és kupagyőztes, Szuperkupa-győztes, BL-győztes, KEK-győztes és Eurokupa-győztes is. A válogatottal két olimpiai és két világbajnoki címe van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik