Sport

Hosszú Katinka elindította a visszaszámlálást a budapesti vizes vb-ig

Hosszú Katinka háromszoros olimpiai, ötszörös világ- és tizenháromszoros Európa-bajnok magyar úszónővel indították el a vizes világbajnokság visszaszámláló óráját vasárnap délelőtt, az Erzsébet téren, adta hírül a szervezőbizottság.

A visszaszámláló óra a világbajnokság végéig lesz felállítva az Erzsébet téren. Azon túl, hogy az óra mutatja a világbajnokság kezdetéig hátralevő időt (ami az indításkor még 117 nap 11 óra és 7 perc volt), interaktív játékokkal is szórakoztatja a közönséget – ehhez a #selFINA applikáció nyújt segítséget (amely már elérhető iOS-en, és hamarosan letölthető lesz az androidos készülékeken is).

A világ harmadik-negyedik legnagyobb sporteseményét, a vizes világbajnokságot a becsült adatok szerint közel hatmilliárd tévénéző követheti, élőben pedig több tízezer, összességében több százezer nézőnek jelent majd izgalmas, a vb helyszíneinek hála igen látványos programot

– mondta Szántó Éva, a BP2017 Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Az esemény moderátora, Gundel Takács Gábor Hosszú Katinkát kérdezte arról, hogyan készül az eseményre, mik a kitűzött célok, mennyiben lesz más érzés hazai közönség előtt szerepelni. Az úszónő elmondta, lényegében 23 éve készül erre a világbajnokságra, azóta, mióta eldöntötte, a legmagasabb szintre szeretne érni.

Nekem nagyon jókor jött, hogy idén Budapesten lesz a világbajnokság. Rio után egy kicsit nehéz lett volna motivációt szerezni, hiszen ott elértem azt, amire mindig is vágytam, olimpiai bajnok lettem, így kipipálhattam mindent. De az, hogy itthon van a világbajnokság, az majdnem olyan érzés, mintha lenne még egy olimpia.

A hazai pálya terhével kapcsolatban a következőt mondta: „Megtanultam már azt, hogy ez nem nyomásként jelenik meg, hanem abban, hogy így még izgalmasabb és érdekesebb maga a verseny. Az, hogy ennyien szurkolnak majd nekem, nekünk, egy kivételes lehetőség, és inkább a pozitív oldalát látjuk. Nekem pluszt ad a várakozás, és a felkészülés is könnyebb lesz így, azt a plusz pár métert könnyebben úszom majd le így az edzéseken, mert tudom, mi vár rám a nyáron.”

A 17. FINA Világbajnokságot 2017. július 14. és 30. között rendezik. A versenyzők hat sportágban (úszás, műugrás, szinkronúszás, nyíltvízi úszás, vízilabda és óriás toronyugrás), öt helyszínen, Balatonfüreden és Budapesten (Duna Aréna, Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda, Batthyány tér, Városliget) mérik össze tudásukat.

Fotó: Budapest 2017

Ajánlott videó

Olvasói sztorik