Sport

A vizes-vb-re több nézőt várnak, mint amennyi fél év alatt összegyűlik az NB1-ben

85 ezer külföldivel, továbbá a versenyzők és kísérőik elszállásolására mintegy 85 ezer szállodai vendégéjszakával számolnak a szervezők. Kasszasiker.

Egy-egy átlagos NB1-es bajnoki fordulót 15-ezren tekintenek meg a helyszínen. Ebből egyszerű szorzással kiszámítható, ahhoz, hogy a magyar futball legfelsőbb szintje reprodukálja a vizes-világbajnokság érdeklődését, nagyjából 23 bajnoki fordulót, majd 120 mérkőzést kellene lejátszani.

Merthogy a vizes-vb rendezői közel 350 ezer fizető nézővel kalkulálnak – ebből 25 százalék, azaz 85 ezer külföldivel. A versenyzők és kísérőik elszállásolására mintegy 85 ezer vendégéjszaka szállodai kapacitást kötöttek le már most – közölte Borsa Miklós, a világbajnokságot szervező és lebonyolító Bp2017 Nonprofit Kft. szóvivője.

A világbajnokság július 14. és 30. között lesz, a versenyzők öt helyszínen, Budapesten a Duna Arénában, a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában, a Batthyány téren és a Városligetben, illetve Balatonfüreden, és hat sportágban – úszás, vízilabda, műugrás, óriás toronyugrás, szinkronúszás, nyíltvízi úszás – mérhetik össze tudásukat.
A Bp2017 Kft. a világbajnokságra érkező versenyzők, kísérők, sajtómunkatársak, valamint a FINA delegáltjai számára foglal szálláshelyeket. A lekötött kapacitás napi 4700 szoba, összesen 85 ezer vendégéjszaka.

Kitért arra is, hogy a világbajnokságra eddig 65 ezer jegy kelt el, a jegyértékesítés folyamatosan zajlik a FINA hivatalos weboldalán és az Eventim hálózatában.

A FINA világbajnokságok történetében először nem egy, hanem két városban rendeznek versenyeket, hiszen a nyíltvízi úszásnak Balatonfüred ad otthont. A városban már most nehéz szállást találni a versenyek idejére, és bár a Balaton üdülőterületei mindig is kedveltek voltak a nyári hónapokban, a világbajnokságnak köszönhetően idén az északi part szálláshelyei még keresettebbek lesznek – tette hozzá Borsa Miklós.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik