Sport

Tyson Fury mindenkit meglepő bejelentést tett

Májusban visszatérhet a ringbe a korábbi nehézsúlyú profi világbajnok, aki tavaly októberben mondott le a Boksz Világszövetség (WBA) és a Boksz Világszervezet (WBO) övéről.

A brit öklöző 2015 novemberében nagy szenzációt keltve legyőzte Vlagyimir Klicskót, és ezzel elhódította címeit, ám ezt követően mentális problémákra hivatkozva kétszer is lemondta a visszavágót. Később kiderült, hogy egy ellenőrzés során kokaint találtak a mintájában, a brit profi bokszért felelős szervezet (BBBC) pedig – aznap, amikor lemondott címeiről – felfüggesztette versenyzési jogát.

Fury tavaly ősszel egy interjúban mindezt mániás depressziójára fogta. Azt mondta, ezért fogyaszt alkoholt és kábítószert, ugyanakkor – állítása szerint – teljesítményfokozót sosem használt.

A 28 éves sportoló hétfőn Twitter-oldalára váratlanul azt írta ki, hogy május 13-án ismét bokszolni fog.

Mint jelezte, ellenfele még nem ismert, részletekkel pedig később szolgál. A meccsel kapcsolatban ugyanakkor nem is feltétlenül az ellenfél és a helyszín a legnagyobb kérdés, ugyanis Fury felfüggesztése jelenleg is érvényben van, ráadásul még doppingügye sem zárult le.

A bokszoló 2015 februárjában adott mintájában nandrolon nyomaira bukkantak, s az ezzel kapcsolatos eljárás még nem ért véget.

(Nyitóképen, Tyson Fury, Peter Fury és John Fury Fotó:AFP PHOTO/PAUL ELLIS)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik