Sport

Fradi-DVTK visszavágó, ezúttal a jégen

Korábban a témában:

Február 14-én, kedden rajtol a jégkorong Mol Liga rájátszása. A negyeddöntő párosításait már egy korábbi sajtótájékoztatón nyilvánosságra hozták. Ennek értelmében az alapszakaszban második helyen végző MAC Budapest a Fehérvári Titánokkal, a harmadik Újpest a Dunaújvárosi Acélbikákkal, a negyedik Debrecen pedig a román Corona Brasov együttesével mérkőzik meg, a párharcok pedig az egyik fél negyedik megnyert mérkőzésééig tartanak majd.

A negyeddöntők párosításainak talán legjobban várt mérkőzését a DVTK Jegesmedvék és a Ferencváros vívja majd (kedd, 18.30, Miskolc). A két klub szimpatizánsai nemrégiben a pályán kívül is összecsaptak már. Az alapszakasz négy mérkőzésének mindegyikén a miskolci csapat bizonyult a jobbnak, októberben 3-2, decemberben 1-6, januárban 7-4, a februári találkozón pedig 5-7 arányban múlták felül fővárosi ellenfelük, de az ötödiken, az előre megszervezett szurkolói balhéban, köszönhetően a túlerőnek, alul maradtak.

A tavalyi bajnok, idei alapszakaszgyőztes DVTK egy Mannequin Challenge videóval hangolt a Fradi elleni találkozóra.

A Mol Liga elnöke, Szőke Álmos elmondta, hogy az alapszakasz legtöbb pontot elért játékosa arany sisakot, a legtöbb gólt szerző pedig úgynevezett „top scorer mezt” fog viselni a rájátszás összes mérkőzésén.

A párharcokat február 14-én, 16-án, 18-án és 20-án játsszák, illetve természetesen, ha szükséges, lesznek további 22, 24 és 26-i dátumok is.

Ajánlott videó mutasd mind

Ilyen lehet Magyarország 2050-re

Elsorvad a vidék, az élővilág kiüresedik, sok őshonos fajunk eltűnik, a tájat kevés, és azonos fajokból álló, egysíkú élőhelyek fogják uralni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.