Sport

Australian Open: Roger Federer óriási csatában nyerte az álomdöntőt

Magyar idő szerint vasárnap délelőtt rendezték az Australian Open férfi egyes versenyének fináléját, melyben Roger Federer és Rafael Nadal voltak érdekeltek.

A 35 éves svájci játékos pontot sem tudott szerezni az első gémben, de rögtön egyenlített. 3:3 után jött az első brék, Federer vette el Nadal adogatását. 5:4 után két játszmalabdája volt a svájcinak, az elsőt ki is használta, ásszal fejezte be az első szettet.

A 30 esztendős spanyol teniszező nagyon összekapta magát, 4:0-ra elhúzott a második játszmában, majd 5:3 után semmire hozta az adogatását, és egyenlített.

Federer ellenállhatatlanul játszott a harmadik szettben, 3:0-ra elhúzott. Nadal szépített, de a svájci kevesebb, mint másfél perc (1:25) alatt hozta az adogatását (4:1). 6:1-re nyerte végül ezt a játszmát a svájci, fel volt adva a lecke a manacori születésű ellenfélnek.


A hispán játékos nem adta fel, megrázta magát, és elvette ellenfele adogatását (1:3). Ezt követően mindkét teniszező hozta a szerváit, 3:5-nél Nadal az egyenlítésért adogathatott. Pontot sem engedélyezett Federernek, így következhetett a mindent eldöntő szett.

A svájci játékos rögtön brékhátrányba került a játszma elején, Nadal pedig óriási csatában húzta be az adogatását (0:2). Federer szépített, majd bréklabdája volt az egyenlítéshez, de Nadal jól védekezett, így megtartotta előnyét (1:3).

Federer 40:15-re nyerte a döntő szett 5. játékát. Kockáztatnia kellett a svájcinak, meg is tette ezt, kiegyenlített, így 3:3-nál új meccs kezdődött.

Ásszal nyitott a 35 éves sportoló, 40:0-nál közel került a fordításhoz, majd újabb tökéletes szervával húzta be a gémet (4:3).

Nadalnak mindenképp hoznia kellett volna az adogatását, de 30:0-nál kettős hibát ütött. Nem engedte el a gémet a spanyol, kiegyenlített (40:40). A meccs leghosszabb labdamenete következett (26), Federer tenyeres nyerőt ütött, így előnybe került.

Nadal hárította az első bréklabdát, de a másodiknál már tehetetlen volt, a svájci a tornagyőzelemért adogathatott. Nem jöttek azonban a szervái, a spanyolnak két bréklabdája is volt, Federer ásszal hárította az elsőt, egy nagyon jól helyezett tenyeressel pedig a másodikat.

Parádés szerva után meccslabdája volt a 35 éves teniszezőnek, de az elsőt hárította a spanyol. Federer megint ásszal vétette észre magát, majd egy vonalra ütött tenyeressel megnyerte a döntőt. Nadal challenge-et kért, de nem jött be neki.

Federer fél éves kihagyása után rögtön megnyerte pályafutása 18. Grand Slam tornáját, ami abszolút rekord. 2012-ben diadalmaskodott legutóbb Wimbledonban, azóta három GS-finálét is elbukott. Ausztráliában az ötödik sikerét könyvelhette el.

Australian Open, férfi egyes verseny, döntő, végeredmény:

Federer (svájci, 17) – Nadal (spanyol, 9.) 6:4, 3:6, 6:1, 3:6, 6:3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik