Sport

17 éves magyar bronzérmet nyert a vívók világkupaversenyén

vívás (vívás, )
vívás (vívás, )

Koch Máté nagyszerű vívással a harmadik helyen végzett a párbajtőrözők németországi világkupaversenyén, Heidenheimben.

A Vasas 17 éves vívója a selejtezősök közül a legjobb mutatóval került fel a 64-es főtáblára, ahol rendkívül nehéz ágon jutott el az elődöntőig. Előbb 15-6-ra verte a kínai Tan Kuang-cenget, majd 15-12-re a Londonban olimpiai bajnok venezuelai Ruben Limardo Gascont, ugyanennyire a riói nyári játékokon győztes dél-koreai Park Szang Joungot, a negyeddöntőben pedig 15-14-re a kétszeres egyéni világbajnok észt Nikolai Novosjolovot.

A fináléért a tavaly Európa-bajnok, csapatban Rióban olimpiai aranyérmes Yannick Borellel mérkőzött, akitől három tussal kapott ki. A közel kétméteres francia az első három perc vége felé tudott ellépni tőle, akkor négy tussal vezetett (9-13), de a szünetig Koch felzárkózott kettőre (11-13), majd a pihenőt követően egyre (12-13). Innentől viszont már csak Borel ért el találatot, az elsőéves junior Koch azonban – aki a magyar szövetség beszámolója szerint tavaly még a kadet korosztályban nyert csapatban Európa-bajnokságot – így is eddigi pályafutása legnagyobb sikerét érte el a felnőttek között azzal, hogy bronzérmet nyert a több mint 300 fős, nagyon erős mezőnyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik