Sport

Sabaté: Mostantól 200 százalékig a dánokra koncentrálunk

Amint az élő, szöveges közvetítésünkben is olvashatták, a magyar férfi kézilabda-válogatott 27-25-re kikapott Fehéroroszországtól, így a negyedik helyen jutott tovább a C-csoportból a franciaországi világbajnokságon. Ez pedig azt jelenti, hogy a vasárnap 16 órakor kezdődő nyolcaddöntőben az olimpiai bajnok Dánia lesz a mieink ellenfele.

A találkozó után így értékelt Xavi Sabaté szövetségi kapitány, és válogatott egyik legjobbja, Juhász Ádám:

Ellenfelünk szinte élet-halál harcot vívott a nyolcaddöntőért, de természetesen mi is nyerni szerettünk volna. Támadásban túl sok hibát követtünk el, főként átlövésekből, és a fehérorosz kapus is remekelt. A játékvezetők hét magyar kiállítást ítéltek, míg a fehéroroszok csak egyszer, valamint még egyszer a legvégén kerültek emberhátrányba, ez is nehezítette a helyzetünket. Mostantól nem is 100, hanem 200 százalékig a dánokra koncentrálunk. Egy mérkőzésen minden csapat ellen kínálkozik esély a győzelemre

– nyilatkozta a spanyol szakember.

Rengeteget készültünk, elemeztük a fehérorosz csapat játékát, ezért is vagyok csalódott a vereség miatt. Győzni akartunk, de azt is látnunk kell, hogy a dán és a svéd csapat között nincs túl nagy különbség játéktudásban. Fel kell emelnünk a fejünket, és küzdeni a legjobb nyolc közé kerülésért

– mondta a Tatabánya játékosa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik