Sport

Császár Gábor: Nagy Lászlónak jó esélye van a visszatérésre

A franciaországi világbajnokság hivatalos honlapja kedden interjút közölt a magyar válogatott irányítójával, Császár Gáborral. A korábban a PSG-t és a Chamberyt is erősítő játékos úgy nyilatkozott:

Szeretem a francia ételeket, a francia szavakat viszont szinte teljesen elfelejtettem, úgyhogy most újra kell tanulnom a nyelvet. Nagyszerű érzés újra itt lenni Franciaországban és találkozni néhány régi csapattársammal. A németektől és a horvátoktól is kikaptunk, bár volt esélyünk nyerni. Hatvan percig tartó stabilitással meglepetést szerezhettünk volna. A Chile elleni sikert követően le kell győznünk Szaúd-Arábiát és Fehéroroszországot is a harmadik helyhez, ez most az elsődleges célunk. Ezek a meccsek olyanok számunkra, mint a döntők.

A tornán eddig kilenc gólt jegyző 32 éves kézilabdázó a németek ellen megsérült Nagy Lászlóról azt mondta:

Bízom benne, hogy még visszatérhet a pályára a világbajnokságon. Jelen állás szerint jó esélye van erre.

A magyar válogatott következő ellenfele Szaúd-Arábia csapata lesz szerdán 14:00-tól, majd pénteken Fehéroroszország ellen bizonyíthatnak a mieink. A hatcsapatos csoport első négy helyezettje jut tovább a nyolcaddöntőbe, az ötödik és a hatodik az alsóházban az Elnök Kupáért folytathatja szereplését.

Világbajnokság, a C csoport állása:

1. Horvátország 3 3 90–76 +14 6
  2. Németország 2 2 62–37 +25 4
  3. MAGYARORSZÁG 3 1 2 85–87 –2 2
  4. Chile 3 1 2 75–97 –22 2
  5. Fehéroroszország 3 1 2 82–89 –7 2
  6. Szaúd-Arábia 2 2 49–57 –8 0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik