Finom illatok szállnak a levegőben. Szemben az utcán is elcsendesült már minden, autócsikorgás is elvétve hallható. Várjuk a Jézuskát.
Elragadtatva nézem gyerekem kicsi arcát, bizakodó tekintetét – izgalma szinte testet ölt.
Mikor jönnek már Nagypapáék, Anyuci? – kérdezi.
Nemsokára, kicsim, már elindultak!
Ez az ő világában azt is jelenti, a Jézuska is útban van már, nemsokára itt lesz. Még egyszer körbejárok. Minden a helyén, minden elkészült, pedig az idén – és az idén aztán még inkább, mint tavaly – egészen biztos voltam abban, hogy úgysem készülök el időre.
Furcsa – gondolom –, nem is vagyok fáradt. S ez minden
évben így van. Kellemes békesség van bennem.
Kisfiam „fegyelmezetten” türelmetlenkedik, hiszen ma igazán nem lehet „rosszalkodni”, mert ez elriasztja a Jézuskát! Jön-megy a szobák között, picit „kistakarózik” – bár már nagyfiú, és vár. Napok, hetek óta vár, és készülődik a Nagy Napra, ami végre itt van már, csak
néhány perc, és találkozni fog Jézuskával. Csöngő, Anyuék, család, elrendeződünk.
Menj ki, szívem, Évával – majd csenget a Jézuska.
Gyertyák, lemez. Mennyből az angyal (vödör víz a helyén),
csillagszóró, gyufa.
Mehet? – kérdezi Édesapám. Bólintok. Tű a lemezre, gyertyagyújtás, és megszólal a jel, a kisharang. Fiam jön, óvatosan lépked, kicsi kezét nagymamája kezében nyugtatva.
Piros rózsák az arcán, lelkesen énekel. A gyertyák fényében is látom, hiszen őt nézem – a csillogást a szemében. Vége a dalnak, és mégsem szalad az ajándékokhoz.
Nagy komolyan az ablakhoz lépked, útközben a kistakaró is a kezében, és pisze orrát az üveghez nyomva figyel.
A gyertyák égnek, állunk csendben, és várjuk, mi történik. Megfordul. Végigtekint rajtunk.
Láttam, az idén is láttam. Most még szebb volt, mint tavaly!
– mondja.
S mi mindannyian, akiket a sors szeszélye egy családba terelt, tudjuk: tényleg látta. Ő valóban látta elrepülni Jézuskát.
Ajándékbontás, vacsora – együtt vagyunk. Jó az este. Jó az ünnep. Évek telnek el, és a jelenet mindig ismétlődik. A fiam egyre nagyobb lesz, egyre nagyobb szeletet szel ki a való világból. Sok mindent megtanul. Lassan már tudja a realitásokat is, hogyan, miképp kerül a fa alá az ajándék.
Már maga is vásárol. Egyre inkább felnőtt. Mégis, már túl a kamaszkoron, a felnőttkor határán is minden évben az ablakhoz megy először, és kikémlel a messzeségbe. A kistakaró sajnos már nem tartozék.
Láttam, Anyu – fordul vissza –, láttam! S huncut szeme rám villan: ugye, tudod?
Igen, szívem, tudom. És kívánom, lásd is mindig. Lásd egész életedben megvalósulni az álmaidat. Álmodj, és valósítsd meg őket, és járj sikerrel!
Boldog Karácsonyt, kisfiam! Boldog mindennapokat,
drágám!
