Sport

2016 meglepetésembere kihagyja az Asustralian Opent

Juan Martín del Potro nem indul a januári ausztrál nyílt teniszbajnokságon, mert szeretné elkerülni, hogy ismét megsérüljön. A 28 éves teniszező szombaton jelentette be, hogy szeretné alaposan kipihenni magát, ezért elképzelhető, hogy az aucklandi tornán és az ausztrál nyílt bajnokságon kívül a Davis Kupa első fordulójában, az olaszok ellen sem lép pályára.

Del Potrónak mindkét csuklójával akadtak gondjai, 2010 óta háromszor is műtötték, legutóbb tavaly júniusban. Idén hosszú, de eredményes idénye volt. Miután február közepén visszatért a pályára, szinte az összes jelentős ATP-tornán elindult, a stockholmit megnyerte, a Rio de Janeiró-i olimpián egyesben ezüstérmet szerzett, az amerikai nyílt bajnokságon – ahol 2009-ben diadalmaskodott – a negyeddöntőig jutott, november végén pedig története első Davis Kupa-győzelméhez segítette hozzá az argentin válogatottat.

Az évet a világranglista 1042. helyén kezdte és a 38. pozícióban zárta.

“Meghatároztunk egy fontossági sorrendet. Ha a tenisz két évig várt rám, Ausztrália várhat még egy esztendőt” – nyilatkozta szombaton Del Potro.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik