Sport

Csötönyi Sándor: Ha egyszer leöntenek fekáliával, végem van

Csötönyi Sándorral, a Magyar Ökölvívó-szövetség elnökével az Origo készített interjút, melyben a jelenleg legrégebben, 1996. októbere óta regnáló magyar sportvezető úgy nyilatkozott:

Tudom, hogy Magyarország végtelenül olimpiacentrikus. Akik azzal vádolnak, hogy két évtizede semmit sem értünk el a nyári játékokon, azoknak annyiban igazuk van, hogy érmet is tizenhat éve, Sydney-ben nyertünk legutóbb Erdei Zsolt révén. Én azonban azt mondom, hogy az olimpián túl is van élet. Néhány héttel ezelőtt a felnőtt női Európa-bajnokságon Szatmári Petra ezüstérmes lett. Tavaly a felnőtt férfi Európa-bajnokságról Csóka Nándor bronzéremmel jöhetett haza.

Az ökölvívás rengeteg állami támogatásban részesül, ezeket az alábbiak szerint hasznosította a szövetség:

2014-ben és tavaly is 525 millió forintot kaptunk, idén 500 milliós volt a támogatás. Ebből építettünk fel négy ökölvívó-akadémiát, nyolc régiós központot, ebből próbáljuk menedzselni azokat a tehetséges fiatalokat, akik közül egy-kettő talán megmarad a sportág amatőr változatában – a többi ugyanis az első adandó alkalommal elszegődik profinak. Kapcsolataim révén évente több mint százmillió forintot hoztam be, hogy egyáltalán életben tudjunk maradni. 2013-ig a hozzánk beérkező pénzek összesen nem tettek ki milliárdos összeget. Akkor magamat loptam meg, hogy kijöjjön legalább az egymilliárd? Nincs még egy olyan sportág, amely elbírná azt, hogy a legnagyobb tehetségeit évről évre elviszik. A mai napig úgy vagyok elnök, hogy egyetlen fillért sem veszek fel a munkámért.

Jelenlegi helyzetéről is szót ejtett a MÖSZ-elnök, illetve véleményezte a magyar sport aktuális történéseit.

Én is látom azokat a folyamatokat, amelyek most a magyar sportban zajlanak. Ott volt a birkózók elnöke, Hegedűs Csaba, a századik magyar olimpiai aranyérem birtokosa. Egy ikon, akit a saját sportágának emberei vadászták le. Az én helyzetem is hasonló, bár nem vagyok sem olimpiai-, sem világbajnok. Lehetek én akármilyen tiszta, ha egyszer leöntenek fekáliával, végem van. Akkor aztán minden előkerül. Nagyon nem tetszik, hogy aktív, vagy már visszavonult sportolók diktálnak, szólítanak fel embereket lemondásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik