Sport

„Úgy tűnik, ez az ember mindenhez ért” – bemutatjuk Gyárfás Tamás utódját

Úgy tudjuk, a Magyar Úszószövetség megüresedett elnöki posztjára szórványosan érkeznek a jelölések. Eddig Bienerth Gusztáv az egyetlen, aki nyíltan kiállt és azt mondta, itt vagyok, én csinálnám. Portré.

Aki találkozott már Bienerth Gusztávval, az pár mondat után leszűrhette, beszélgetőpartnere olyan, mint egy igazi angol lord: mindig elegáns, joviális, kimért, higgadt, kiváló tárgyalókészséggel megáldott, nyelveket beszélő férfi.

A további jelöltek

A jelölőbizottság a sportszervezetek jelöléseit december 25., délig fogadja.

Úgy tudjuk, már most vannak további jelöltek, köztük van egy olyan komoly potentát, aki ha elvállalja a felkérést, szinte biztosan győzelmi esélyekkel indulna a január 8-i közgyűlésen.

Információnk szerint Gyárfás Tamást is jelölte már pár klub, de egyrészt egy jelölés pont annyit ér, mint tíz, másrészt 99,5 százalékig biztos, hogy az exelnök nem fogadja el ezt, visszalép valaki javára.

Kérdés persze kiére, mert a szövetség egyelőre nem hozta nyilvánosságra a neveket.

Azért nem, mert az úszók alapszabálya lehetővé teszi, hogy még a tisztújító közgyűlésen is bármelyik küldött felálljon és bárkit jelöljön. Ha azt a közgyűlés ott helyben elfogadja, úgy az a név is felkerül a listára.

Ő, ez a rendkívül szuggesztív 61 éves úriember az, aki december 9-én már akkor bejelentkezett úszóelnöknek, amikor Gyárfás Tamás hivatalosan még le sem mondott, amikor még a MÚSZ elnöksége fel sem állította a jelölőbizottságot.

Ha innen nézzük, nem más, mint szimpla önjelölt.

Azonban öt nappal azt követően, hogy a 23 évig regnáló elnök hazaérkezett a kanadai Windsorban zajló rövidpályás világbajnokságról, december 14-én hivatalosan is benyújtotta lemondását, és az elnökség kijelölte a tisztújító közgyűlés időpontját – 2017. január 8. -, továbbá a jelölőbizottság tagjait, a Ferencváros december 19-én hivatalos formában is jelezte, az ő jelöltjük a megüresedő elnöki székre bizony Bienerth Gusztáv.

Ettől kezdve önjelöltről hivatalosra változott a státus. Mi több, e cikk megjelenése pillanatában a külvilág számára eddig ő az egyetlen potenciális jelölt. 

Kicsoda Bienerth Gusztáv?

Fotó: MTI
Bienerth Gusztáv Rióban, mint a Budapest 2024 alelnöke képviselte hazánk pályázatát Fotó: MTI

„Úgy tűnik, ez az ember mindenhez ért” – jegyezte meg a hvg.hu egyik forrása akkor, amikor 2016 áprilisában kinevezték a turizmusért felelős kormánybiztosnak.

Bienerth Gusztáv az ELTE jogi karán szerezett diplomát, aztán az ezredfordulón Bostonban, a Harvardon tanult. Sokat elárul róla az a öt mondta, ami egy szerdán megjelent Origo-interjúban olvasható:

Magyarországon van egy tévhit. Itt sokan azt gondolják, hogy egy kórházigazgatónak feltétlenül orvosnak kell lennie. Ez nem igaz. Jobb, ha menedzser.

Hogy mi következik ebből? Bienerth Gusztáv saját magát is menedzserként definiálja.

Lássuk hát, hol mindenhol volt menedzser, “mi mindenhez értett” eddigi pályafutása alatt?

  • A rendszerváltás előtt a Tricotex, majd a Hungarotex jogtanácsosa.
  • 1991-1994 – a Coca-Cola regionális üzletfejlesztési igazgatója.
  • 1994-2007: PricewaterHouseCoopers nemzetközi könyvvizsgáló cég magyarországi vezetője, vezérigazgatója, majd regionális vezérigazgatója. Ez a cég ellenjegyezte a 2001-es és a jelenleg is futó Budapest 2024 pályázat olimpia tanulmánytervét.
  • 2002- 2006 – az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmcHam) elnöke.
  • 2007-2010 – Kisteleki István MLSZ-elnöksége alatt a magyar labdarúgás legfelsőbb szervének nemzetközi igazgatója. Csányi Sándor érkezésével megköszönték munkáját és még a FIFA Jogi Bizottságból is visszahívták.
  • 2008-2011 – International Management Group , vezető tanácsadó. Az IMG kapott megbízást arra, hogy készítsen szakvéleményt az akkoriban még csak tervek szintjén létező Fradi-stadionhoz.
  • 2011-12 – a Magyar Kézilabda Szövetség elnökségi tagja. Itt is a nemzetközi ügyekért felelt mindaddig, amíg rendkívül szokatlan módon a sportág egy kifejezetten nem tisztújító közgyűlés alkalmával megvonta tőle az elnökségi tagságot.
  • 2011 -2013: a hazai UNICEF kuratóriumának ideiglenes elnöke, majd elnöke. 2013 április 13-án megbízatási ideje lejárt, az alapító a megbízatást nem hosszabbította meg.
  • 2008-2016 – a Budapest Olimpia Mozgalom, majd BOM alapítvány FB-tagja egészen 2016 áprilisi kormánybiztosi kinevezéséig.
  • 2013-2016 – a Roland Berger gazdasági tanácsadó cég elnöke.

Aktuális hivatalai:

  • Budapest 2024, az olimpiai pályázat alelnöke, utazó nagykövete.
  • több cégben Felügyelő Bizottsági tag
  •  az FTC igazgatósági tagja
  • 2016. április 15-től a turizmussal kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos
  • A Magyar Úszószövetség elnökjelöltje

A felsorolásból is kristálytisztán látszik, Bienerth Gusztáv olyan, mint a Puszta ötös lovasa.

Profi menedzser, aki képes egy fenékkel több lovon is ülni. Vagy ha ragaszkodunk a példához, ügyesen egyensúlyozva, két kézzel több kantárt is a kézben tartva, egyszerre több paripát is irányítani.

Aktuális céljáról, az úszóknál rá váró feladatról a már említett Origo-interjúban úgy fogalmazott, szerinte

válságmenedzselés és az egyik legsikeresebb sportág szövetségének modernizálása, megújítása várja, amely roppant izgalmas feladat. … Ez a poszt nekem egyáltalán nem presztízskérdés, és érzelmileg sem kötődöm hozzá. Ez egy kihívás. Egy ritkán visszatérő alkalom és lehetőség arra, hogy egy korszerűen működő, modern sportszövetséget hozzunk létre. Nagyon izgalmas feladat.

Bienerth Gusztáv kint volt a riói olimpián is, ahol szintén a magyar sportot képviselte. Fent idézett mondatát – érzelmileg nem kötődik a sporthoz – látszik alátámasztani azoknak a helyszínen tartózkodó sportvezetőknek a háttér-információja, miszerint elvétve ment ki a versenyekre. Számára nem az másodlagos volt, ott is a lobbizás került előtérbe.

A labdarúgóknál és a kézilabdázóknál eltöltött évei is azt bizonyítják, számára a sport épp olyan, mint egy tanácsadó cég, egy tej, vagy épp egy cipőgyár vezetése. Mindegy hogy hol, milyen hivatalban van, a menedzser az menedzser. Embereket, kapcsolatokat mozgat, ami egyben eszköz a diplomáciai, jelen esetben sportdiplomáciai kapcsolatépítéshez is.

Mindezek ismeretében a fő kérdések, amelyeket január 8-ig a küldötteknek az összes jelölt ismeretében meg kell válaszolniuk:

  • Ha jelenlegi “gyeplők közül” csak a két legfontosabb – turizmusért felelős államtitkára, a Budapest 2024-es olimpiai pályázat alelnöke – mellé Bienerth úr még az úszók elnöki székébe is beleül, vajon elharmadolódva képes lesz-e egy olyan szervezetet távirányítással vezérelni, amely eddig 0-24 órás elnökhöz szokott?
  • Vajon egy kívülről jövő, pusztán a médiából tájékozódó szereplő tudja-e, mi vár rá ott, ahol a legjobb versenyző képes olyan lavinát elindítani, amely elsöpörte még a veszettül ütésálló Gyárfás Tamást, de ha valami nem stimmel, bármikor elsöpörhet bárkit?
  • Abban az időpillanatban, amikor nyolc hónap múlva Magyarország történelmének legnagyobb sporteseményét és sportgazdasági-vállalkozását rendezi, elegendő-e a második legnagyobb és legsikeresebb egyéni sportága élére az amúgy tényleg kiváló diplomata, kellemes modorú és valóban nagy tudású, de inkább csapatmunkában, ergo a feladatok delegálásában erős menedzser, vagy inkább olyan sportvezetőt igényel az úszás, akinek van szövetségirányítás terén szerzett sportvezetői tapasztalata, kívülről-belülről ismeri a közeget?
  • Másképp: olyan elnökre van szükség, aki érzelmileg kötődik az úszáshoz, az úszókhoz, aki szívet, lelket beletesz, száz százalékot ad magából a sportág és a vizes-vb sikeressége érdekében, vagy Bienerth úr szavaival élve olyan, aki érzelmileg senkihez és semmihez sem kötődve racionális gondolkodással újratervez és végrehajtat?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik