Sport

Korábbi NHL-játékost igazolt a Fehérvár

A Fehérvár AV19 jégkorongcsapata a hivatalos honlapján számolt be arról, hogy leigazolta Mike Vernace-t.

A kanadai-olasz hátvéd 22 mérkőzésen lépett jégre az NHL-ben: 2008-ban a Colorado Avalanche, 2010-ben pedig a Tampa Bay Lightning színeiben szerepelt a világelitben, emellett 476 mérkőzésen játszott a liga előszobájának számító AHL-ben.

Az NHL-ben játszani természetesen minden játékosnak felemelő. Szerencsésnek tartom magam, hogy kipróbálhattam magam a legjobbak között, nagyon sokat tanultam ott. Azért döntöttem az igazolás mellett, mert úgy gondolom, jó lehetőség visszatérni az egyik európai topligába. Észak-amerikaiként különleges érzés Európában játszani, mert az európai mentalitás teljesen más, mint otthon. Az itteni életmód lehetővé teszi, hogy élvezzünk minden itt töltött napot, akár egy délutáni kávét, emellett teljesen más egy európai közösség tagjának lenni, családias hangulat uralkodik az itteni csapatoknál. Már beszélgettem több magyar barátommal az országról és a városról, nagyon várom, hogy megérkezzek Magyarországra

-nyilatkozta a fehervarav19.hu-nak a 30 éves játékos.

Újdonsült csapata szétlövéssel nyert a Salzburg vendégeként az osztrák jégkorongliga alapszakaszának vasárnapi játéknapján.

A székesfehérvári gárda két másodperccel a rendes játékidő vége előtt mentette hosszabbításra a találkozót.

Osztrák jégkorongliga, alapszakasz, végeredmény:

Red Bull Salzburg (osztrák)-Fehérvár AV19 2-3 (0-0, 1-0, 1-2, 0-0, 0-1), szétlövés után

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik