Sport

Hosszú Katinka: Rio után nehéz volt újabb célokat megfogalmazni

Hosszú Katinka 9 éremmel (7 arany, 2 ezüst) fejezte be szereplését a windsori rövidpályás úszó világbajnokságon. Az Iron Lady az Origónak adott interjút, melyben így nyilatkozott a zárónapon, 100 pillangón aratott diadaláról:

Sejtettem, hogy Kelsi Worrell a táv végére elfárad, és nekem az utolsó pár tempóra kell nagyon koncentrálnom. Én tudtam, hogy végig bírni fogom, és azt is, hogy Worrell valószínűleg nem. A lehető legjobban alakult a forgatókönyv, de ez nem jelenti persze azt, hogy mindig ki lehet centizni, és minden úgy alakul, ahogy én azt elképzelem. De szerencsére Windsorban pont úgy alakult a 100 pillangó vége, ahogy annak lennie kellett. Ez volt a legjobb úszásom itt.

A 27 éves versenyző nem csak Kanadában brillírozott, a riói olimpián három aranyérmet nyert, ezzel kapcsolatban azt mondta:

Az elmúlt négy évben minden apróságot megcsináltam azért, hogy sikeres legyek az olimpián. Rio remekül sikerült, de aztán hirtelen nehéz volt újabb célokat megfogalmazni. Kicsit hátradőltem, miután Rióban megszereztem a három aranyérmet. Azt éreztem, hogy már nem mennék tűzön-vízen át a győzelemért. Megijedtem az érzéstől, de aztán valahogy összeraktam magam, beszéltem Shane-nel, és persze rájöttem, hogy még nagyon sikeréhes vagyok.

Hosszú Katinka 200 mellen végül visszalépett, amit utólag így indokolt:

A 100 pillangó miatt ezt kellett tenni. Bevallom, kicsit bűntudatom volt, mert úgy éreztem, tudtam volna döntőt úszni. A 200 mellet egyébként csak kíváncsiságból vállaltam volna, eredetileg is úgy terveztük, hogy ha bejutok a döntőbe 100 pillangón, akkor nem indulok 200 mellen.

A bajai születésű sportoló Svájcban versenyez az ünnepek előtt, majd karácsony után megkezdi a felkészülést 2017-re. Július 14. és 30. között Magyarország rendezi a világbajnokságot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik