Sport

Eb-döntőbe jutott női ökölvívónk Szófiában

Szatmári Petra kedden nagy csatában legyőzte fehérorosz ellenfelét, így bejutott a 81 kilogrammos súlycsoport döntőjébe a szófiai női ökölvívó Európa-bajnokságon.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a nyolc között szombaton ukrán bokszolót legyőző magyar sportoló visszafogottan kezdte a mérkőzését, a fehérorosz Viktorija Kebikava fölényben volt a meccs elején. Szatmári aztán a meccs második felében jobb volt ellenfelénél, a harmadik menet közepétől egyértelműen uralta a meccset.

A pontozóknál a négy menetből kettőt kapott Szatmári, kettőt riválisa, így dönteniük kellett közöttük, s valamennyien a magyar bokszoló teljesítményét látták meggyőzőbbnek.

Kovács Mária vezetőedző a végeredménnyel kapcsolatban annyit jegyzett meg, hogy nála Szatmári egyértelműen nyert, mivel a harmadik és negyedik két percben is sokkal jobb volt ellenfelénél.

Szatmári Petra a szerdai fináléban a török Elif Günerivel csap majd össze. A döntős program magyar idő szerint 14 órakor kezdődik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik