Sport

Ilyen olimpiát ígér Budapest 2024-re

Emberléptékű és barátságos olimpiát rendeznénk.

Megtartotta prezentációját a 2024-es budapesti olimpiai és paralimpiai pályázat kedden Dohában, a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének (ANOC) közgyűlésén. A 20 perces előadás elején Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó és Arlóy Zsófia asztaliteniszező paralimpikon köszöntötte a mintegy 1000 résztvevőt, majd Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szólt a megjelentekhez.

“Magyarország olimpiai nemzet, 176 aranyéremmel, a modern olimpiai mozgalom alapítójaként, s az ötkarikás örökrangsor nyolcadik helyezettjeként” – mondta Borkai Zsolt. Hozzátette, azért vannak most jelen, hogy valóra váltsák Kemény Ferenc 1894-es álmát, vagyis a budapesti olimpiarendezést, amely:

Nemcsak az ő álma, hanem a miénk is.

Korábban egyébként már bemutatták az elképesztő budapesti látványterveket, amit ide kattintva lehet megnézni.

Fürjes Balázs, a budapesti pályázat vezetője beszédében kiemelte, hogy Budapest kivételes fejlődési pályára lépett és készen áll a játékok megrendezésére, azaz, mint mondta,

“a megfelelő város a megfelelő időben.”

A budapesti olimpiai pályázat vezetője kiemelte, hogy Magyarország az utóbbi 15 évben 55 milliárd dollár értékű infrastrukturális és sportberuházást valósított meg olimpiarendezéstől függetlenül, de arra felkészülve. Példaként említette a Papp László Budapest Sportarénát, a Groupama Arénát, a Dagály Úszóarénát, valamint a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság néhány mérkőzésének otthont adó új Puskás Arénát.

A prezentáción Mizsér Attila, a Budapest 2024 sportigazgatója kijelentette: “A budapesti olimpia emberléptékű és barátságos lesz, kivételesen rövid utazási időkkel, lehetővé téve egy elképesztő fesztiválélményt.”

Az ANOC dohai közgyűlésén először Los Angeles, majd Budapest után Párizs mutatkozhatott be. A prezentáció azért kulcsfontosságú, mert ezután a pályázó városoknak csupán három alkalommal lesz lehetőségük részletes prezentációban bemutatni az elképzeléseiket: a NOB értékelő bizottságának jövő májusi látogatásakor, a júliusi, lausanne-i technikai prezentáción, valamint szeptemberben, a limai helyszínkijelölő kongresszuson.

Az ANOC közgyűlésén való részvétel különleges lehetőség arra, hogy a pályázók megismertessék elképzeléseiket a NOB-tagokkal, akik nem látogathatják meg a pályázó városokat.

Az ANOC most 206, a NOB által elismert szervezetet foglal magába, köztük a MOB-ot is. A szövetség elnöke 2012 óta a a kuvaiti Ahmed al-Fahad al-Ahmed al-Sabah sejk, főtitkára pedig a svéd Gunilla Lindberg, s ők mindketten a NOB tagjai is egyben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik