Sport

Hosszú Katinka: Készen álltam kimondani, hogy köszönöm szépen, ennyi volt, vége van

Hosszú Katinka jelenleg a százhalombattai rövid pályás országos bajnokságon döntögeti a rekordokat, az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának győztese az NSO-nak nyilatkozva azt mondta, utóbbi viadal tulajdonképpen vakáció volt számára:

Nem volt rajtam nyomás, utaztunk egyik helyről a másikra, olyan volt, mintha szabadságon lettem volna. Az viszont igaz, hogy most hosszúnak éreztem a sorozatot. Kilenc állomás sok, ráadásul két héttel az olimpia után már kezdődött is az egész. Kicsit fura volt. Folyton az járt a fejemben, hogy ennyi volt? Most kezdjük elölről az újabb négy évet? Vége az egésznek? 2012 óta minden decemberben azt mondtam, ha a következő évem jobb lesz, már elégedett leszek. És mindig jobb lett. Ám mostanra eljutottam egy olyan szintre, hogy ha ezt nem sikerül minden esztendőben teljesítenem, akkor sem lehetek elégedetlen. Letettem már annyit az asztalra, elértem már mindent, amit akartam, ezeket a címeket már nem veheti el tőlem senki. Teljesült minden álmom.

A háromszoros olimpiai bajnok versenyző 103 érmet és 110 millió forintot úszott össze “szabadsága” alatt, de elmondása szerint nagyon közel állt hozzá London után, hogy hátat fordítson a sportágnak.

Tudom, mit kell tennem, hogy elérjem a céljaimat, és mindig, folyamatosan újabb és újabb célokat tűzök ki magam elé. Ebben is nagyon sokat tanultam Shane-től. Nehezen mondhatnám, hogy nem, hiszen 2012-ben ő volt az egyetlen, aki azt mondta, folytassam, ússzak tovább. Én akkor már készen álltam kimondani, hogy köszönöm szépen, ennyi volt, vége van.

A százhalombattai országos bajnokság döntői szombaton 15:00-tól folytatódnak, a 27 éves sztársportoló így nyilatkozott a viadalról:

Itt, Százhalombattán reggelente az edzőteremben kezdek, vagyis ez a négy nap nekem nem olyan egyszerű, mint ahogy talán kívülről látszik. De most nem állhatok le, hiszen mindjárt itt van a rövid pályás világbajnokság, nemsoká el kell kezdeni könnyíteni rá, tiszta sor, hogy most kell tolnom ezerrel. Ezúttal nem az a fontos, hogy mindig nyerjek, lényegesebb, hogy a soron következő feladatra figyeljek. A programunk egyébként is úgy épül fel, hogy nem baj, ha néha belefutok egy-egy kudarcba, mert az éppen azt mutatja, feszegetem a határaimat. Az ember nem nyerhet mindig.

Utolsó mondata mondjuk rá pont nem igaz mostanság, az ob-n 11 versenyszámból 11-et megnyert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik