Sport

Martinek János bejelentkezett öttusakapitánynak

Martinek János (Array)
Martinek János (Array)

Kétszeres olimpiai bajnokunk az m4sport.hu oldalon fogalmazott úgy, változtatásokra van szükség, és ezért ő sok mindent másképp csinálna, mint ahogy az utóbbi időben a sportágban szokás volt.

Martinek János, aki jelenleg a Magyar Öttusa Szövetség programigazgatójaként és főtitkáraként dolgozik úgy látja, versenyzői uralom van, amit meg kell szüntetni. Nála úgy kezdődne a rendrakás, hogy:

Nem a versenyző irányít. Ha ők irányítanak, akkor az van belőle, ami az olimpia előtt is tetten érhető volt, majd pedig Rióban is bekövetkezett, hogy információim szerint négyen mentek négyfelé. Úgy látom, hogy elsősorban szellemi és nem szakmai problémákkal kell megküzdenie a szövetségi kapitánynak. Megváltozott ugyanis a versenyzők motiváltsága, hozzáállása. Ezt helyrerakni nagy kihívás, de megoldható

– fogalmazott Martinek, aki nem akar megbántani senkit, de úgy véli, az olimpiai kudarc hátterében kapitányi probléma is lehet.

Az, hogy nem egységes egy csapat, mindenféleképpen a vezetés hiányosságaira vezethető vissza. Mert azért az még az öttusában, mint egyéni sportágban sem működhet, hogy egy nagy versenyen, főként egy olimpián a versenyzők a szélrózsa minden irányába mennek. Ez azonban már sajnos itthon is látszott

– fogalmazott Martinek, aki egészséges mértékig szigort és fegyelmet ígér, no és ami szerinte végképp hiányzott az utóbbi időben, ötszámos koordinációt.

Ma Magyarországon az öttusán belül van nagyjából százharminc edző, aki az utánpótlástól a válogatottakig mindenkivel foglalkozik, de közülük csak huszonhárman igazi, vérbeli öttusaedzők. Manapság az a divat, hogy nem kifejezetten öttusaedzők foglalkoznak a versenyzőkkel.  Meg lehet azt csinálni, hogy úszóedző tartja az úszást, lövőedző a lövészetet és így tovább, de akkor az öt számot valakinek koordinálnia kell. Ennek a valakinek pedig egy ötszámos edzőnek kell lennie. Na, én ezt a koordinációt nem véltem felfedezni, amin mindenképpen változtatni kellene.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik