Sport

BL: Drámai végjátékban diadalmaskodott a Szolnok

Megszerezte első győzelmét a férfi kosárlabda Bajnokok Ligájában a Szolnoki Olaj. A magyar együttes szerdán drámai végjáték után 73-72-re nyert az olasz Sassari ellen a csoportkör második fordulójában.

A honi bajnok a sérült James Kinney nélkül indult csatába a talján gárda ellen, mely idén januárban az Európa Kupa középszakaszában 86-75-re kikapott a Tiszaligeti Sportcsarnokban.

Nem mondhatni, hogy ellentmondást nem tűrően kezdett a hazai együttes, hiszen két negyed után nyolcpontos hátrányban találták magukat a mieink. Stojan Ivkovic tanítványai azonban ritmust váltottak, és a harmadik negyedben felzárkóztak.

A hajrában már fej-fej mellett haladt a két együttes sőt, tizenhárom másodperccel a vége előtt  Wittmann Krisztián kosarával két ponttal vezetett a magyar gárda, a vendégek azonban egy másodperccel a dudaszó előtt Tautvydas Lydeka révén két büntetőhöz jutottak. A litván center kihagyta az elsőt, ezt követően alakult ki a 73-72-es végeredmény.

A Szolnok az első körben simán kikapott Görögországban, egy hét múlva a német Ludwigsburghoz látogatnak Vojvoda Dávidék.

Bajnokok Ligája, E-csoport, 2. forduló, végeredmény:

Szolnoki Olaj-Sassari (olasz) 73-72 (22-28, 14-16, 21-13, 16-15)
A magyar csapat legjobb dobói: Vojvoda 19, Popovic 13, Borisov 11

Ajánlott videó

Olvasói sztorik