Sport

Kyrgios lemondta a Rotterdam Opent, hogy kosarazhasson egy jót

Nick Kyrgios lemondta szereplését a Rotterdam Openen, hogy pályára léphessen az NBA hírességeket felvonultató gálamérkőzésén – írja a BBC.

A világranglista 14. helyezettje teniszkarrierje előtt kosárlabdázott, képviselte is hazáját ifjúsági tornákon.

14 éves korom környékén még azt gondoltam, hogy kosárlabdázó leszek mostanra. Igazából még mindig el tudom ezt képzelni, annak ellenére is, hogy mostanság egy másik sportágban érek el sikereket.

A 21 éves játékos legutóbb a sanghaji tenisztorna kapcsán került az újságok címlapjára. Na, nem kiemelkedő játékát kürtölték világgá a sajtóorgánumok, hanem botrányos viselkedésétől volt hangos a tenisz világa. Nem megfelelő hozzáállása miatt a tornákat szervező ATP óriási összegre büntette Kyrgiost. Az indoklás szerint az ausztrálok fenegyereke 10 ezer dollárt perkál azért, mert nem küzdött a pályán, ötezret amiért trágár szavakat kiabált egy nézőnek, illetve további 1500-at is ki kell csengetnie sportszerűtlen viselkedésért.

Eredetileg januárig meszelték el, de már novemberben visszatérhet, ha rendszeresen eljár egy sportpszichológushoz. Elmondása szerint a kényszerszünetet arra használja majd fel, hogy a pályán és azon kívül is fejlődjön.

A hírességek gálamérkőzése is része az All Star-hétvégének, melyet februárban rendeznek az Egyesült Államokban.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik