Sport

Hosszú Katinka: Nincs titok, dolgozni kell

Hosszú Katinka elképesztő teljesítményt nyújtott az úszók világkupa-sorozatának Dohai állomásán, hiszen összesen kilenc aranyérmet nyert, melynek következtében utcahosszal nyerte a sorozat középső szakaszát. Az Iron Lady a Magyar Nemzetnek adott interjújában többek közt úszóegyesületéről is szót ejtett:

Nagyon élvezem, teljesen más úgy lemenni az uszodába, hogy nem csak arra koncentrálok, hogy jól menjen a felkészülésem. Mostanában már átnézek a másik pályára, mert komolyan érdekel, hogy milyen munkát végeznek a fiatalok. Mondanom sem kell, hogy ma már ez is nagyon fontos nekem. Jellemzően a 10–13 éves korosztály jár hozzánk. Ők jelentkeztek a legtöbben, körülbelül hetvenen vannak. Nyilván várható lemorzsolódás az évek során, és kiderül, hogy a sok tehetséges úszó közül ki az, aki vállalja a kemény munkát.

Jeanette Ottesen jelenleg 237 pontos hátrányban van az Iron Ladyvel szemben a vk-sorozatban, aki ennek ellenére nem teljesen elégedett a teljesítményével, kicsit idegesítette, hogy 50 gyorson nem nyert érmet.

Nagyon bosszantó volt. De a viccet félretéve, tudom, hogy lehetne ennél többet is elérni. Én erre törekszem. Már lassan az egész programot végigúszom a világkupa-sorozatban, csak a mell­úszószámokban nem indultam el. A pillangóban látok fantáziát, szerintem még sok van bennem, még mindig én vagyok az Európa-csúcstartó 200 pillangón. Ez az egyetlen szám, amelyben még mindig a cápadresszes időeredményem a jelenleg is érvényes Európa-csúcs, és amelyben 2009 óta nem sikerült megjavítanom az egyéni csúcsomat. Ez nagyon motivál.

A háromszoros olimpiai bajnok úszónőt arról is kérdezték, milyen titok áll az elképesztő eredmények mögött.

Nincs titok. Én az elvégzett munkában hiszek. Nekem sem volt egyszerű, huszonhét évesen sikerült addig finomítanom a dolgokat, hogy most már azt tudom mondani, teljesen tudatos a felkészülésem. Lehet, hogy jövőre valamit el fogok szúrni, és akkor újra lehet tanulni, alakítani, finomítani az addigiakat. Visszatérve a titokra: nincs recept. Dolgozni kell!

Hosszú Katinka október 21-én Szingapúrban oktatja majd a vk-sorozat mezőnyét, ezt követően Tokióban, majd Hongkongban küzdhetnek meg a vetélytársak az általa keltett hullámokkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik